300 terroristát szabadított ki a börtönből az Al Kaida Jemenben

Az Al-Kaida legerősebb szervezete, az AQPA megtámadta a Hadramautban lévő Mukalla börtönt, és kiszabadított 300 foglyot, köztük az Al-Kaida egyik helyi vezérét is. Közben heves harcok folynak Ádenben, ahol előrenyomulnak a húszi milíciák és szövetségeseik.

Mindenki szálljon szembe a húszi milíciákkal és a velük szövetkezett erőkkel! – erre szólította fel honfitársait Jemen külügyminisztere Szaúd Arábiában. A helyi Al-Arabiya televízión keresztül buzdította honfitársait ellenállásra a síita milíciákkal szemben, melyeket támogatnak Szaleh ex-elnök hívei is. Heves harcok dúlnak Áden belvárosában. Hírügynökségi jelentések szerint legkevesebb 19 ember meghalt, köztük hat civil. Jemen elnöke a fővárosból Ádenbe menekült, miután a síita milíciák elfoglalták Szanaát. Március végén azután Szaúd-Arábiába volt kénytelen menekülni,  miután támadás érte az elnöki palotát Ádenben. Szaúd-Arábia és néhány szövetségese légicsapásokat mér a síita milíciákra, és így próbálja megfékezni az előrenyomulásukat. Egyiptom katonákat ígért a szaúdi akció támogatására Jemenben.

A zűrzavart az AQPA, az Al-Kaida legerősebb szervezete arra használta ki, hogy elfoglalja Jemen legszigorúbban őrzött börtönét. 300 embert szabadított ki, köztük az Al-Kaida egyik helyi vezérét is. Az AQPA szemben áll Szaúd- Arábiával éppúgy, mint a síita milíciákkal. Jemenben tehát mindenki harca folyik mindenki ellen, és a megoldásnak még a körvonalai sem látszódnak kirajzolódni az Arab-félsziget legszegényebb országában, ahol a térség szinte összes ellentéte megtalálható.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez