Szélsőséges marketing – irigykednek a tálibok

Nem csak az egyre durvább merényletek jelzik, hogy élesedik a verseny a különböző iszlám szélsőséges szervezetek között – a tálibok most a propagandafronton próbálnak az Iszlám Állam elé kerülni. Kiadták vezérük, Omár mollah életrajzát.

A magát Iszlám Államnak nevező terrorszervezet megjelenése gyakorlatilag mindenkit új helyzet elé állított. nem csak a nyugati nagyhatalmak vagy Irán nem volt felkészülve a szunnita extremizmus új szereplőjére, de maguk a szunnita szélsőségesek sem. Az al-Kaida és a tálibok, akik korábban büszkén viselték a legkeményebb terrorszervezet kétes értékű címét, most hirtelen úgy érezték,  új versenytárs jött elő a semmiből. Az Iszlám Állam ugyanis ugyanazt csinálta, mint ők, csak láthatóan jobban – hirtelen róla beszélt az egész világ meghökkentő, megdöbbentő cselekedetei,  nyers erőszakkultuszuk sokakat elrettentett, ugyanakkor sokakat vonzott is.

És itt nem csak a címről-rangról van szó, hanem sok pénzről, befolyásos támogatókról is. Hiszen vannak olyan körök a világban, amelyek szívesen támogatnak szunnita szélsőségeseket, és ezek közül sokan sok pénzzel rendelkeznek. ha pedig inkább az Iszlám Államot támogatják, akkor az az al-Kaida és a tálibok anyagai forrásait csökkenti.  Így aztán mindkét szervezetet rémülettel töltötte el, hogy helyi csoportjaik sorra álltak át az Iszlám Államhoz. Az afgán kormány is már hónapok óta tapasztalja az Iszlám Állam  térnyerését az országban, valamint azt, hogy jelenlegi vezetőségükkel elégedetlen volt tálib parancsnokok hűséget esküdtek az Irak és Szíria jelentős részeit ellenőrzése alatt tartó, kalifátust kikiáltó Iszlám Államnak.

A tálibok ezeket az ingadozókat próbálják most visszacsalogatni. és mivel látják, hogy az Iszlám Állam elsősorban professzionális internetes propagandagépezetével hódít – ők maguk is a neten tették közzé a hős vezér életrajzát.  Omar molla angol nyelvű életrajzát vasárnap tették fel a lázadók honlapjukra. A megjelenés időzítése nem véletlen, ugyanis 1996. április 4-én a délnyugati Kandahárban rendezett gyűlésen választották legfőbb vezetőjüknek a tálibok Omar mollát.  A szöveg szerint a molla máig részt vesz a “dzsihadista tevékenységben”. A lázadók ezzel igyekeznek eloszlatni azokat a híreket, amelyek szerint a félszemű vezér már halott.  Bár “az ellenség szüntelenül keresi, munkájában semmilyen változás vagy zavar nem figyelhető meg”, “követi és felügyeli (…) a kegyetlen külföldi megszállók elleni tevékenységet” – tudatták.A harci anekdotákkal teletűzdelt életrajz szerint Omar mollának az orosz RPG-7 kézi páncéltörő gránátvető a “kedvenc fegyvere”. A mollát a tálibok és az al-Kaida nemzetközi terrorhálózat helyi erői is “a hívők emírjének” tekintik.

Fotó: Wikimedia Commons

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez