Őrtornyokkal védenék a határt az oroszok ellen

Oroszország Iszkander típusú rakétákat telepített a kalinyingrádi területre, ahonnan ezek a rakéták elérhetik akár Berlint is- közölte Litvánia elnökasszonya. Lengyelország bejelentette: őrtornyokat épít a rakétatámaszpont megfigyelésére.

Hat 50 méter magas őrtorony épül az lengyel-orosz határon-mondta a lengyel határőrség szóvivője. Az őrtornyok júniusra készülnek el. Az összköltség várhatóan 14 millió zloty lesz/ 3,7 millió euró, 3,8 millió dollár/. Ennek 75%-át az Európai Unió határvédelmi alapja fizeti.

Dalia Grybauskite elnökasszony riasztotta az európai közvéleményt amikor jelezte: az Iszkander /Nagy Sándorról elnevezett/ rakéták akár Berlint is elérhetik, hogyha Kelet Poroszország egykori fővárosából indítják őket. Kalinyingrádot 1945 előtt Königsbergnek hívták, és Kelet Poroszország fővárosa volt. A német birodalom része. A második világháború után kettéosztották: a nagyobbik része Oroszországhoz került, a kisebb Lengyelországhoz / például Malbork és Kwydzin/. A nagy Szovjetunió felbomlása után a kalinyingrádi terület enklávé lett, mely Lengyelországgal és Litvániával határos. Mind Lengyelország mind pedig Litvánia tagja a NATO-nak és az Európai Uniónak. Az ukrajnai válság miatt kiéleződött Oroszország viszonya a NATO-val és az Európai Unióval.

Lengyelország különösen érzékeny az orosz problémára hiszen a cári birodalom és a nagy Szovjetunió részt vett az ország felosztásában. Obama elnök Varsóban járva megígérte: az USA mint a NATO vezető ereje különösen nagy figyelmet fordít arra, hogy Lengyelország keleti határai maximális védelmi garanciát kapjanak. Kalinyingrád ugyanakkor az amerikai-orosz együttműködés szimbóluma is hiszen Sztálin az USA és Nagy Britannia jóváhagyásával kebelezte be az egykori Kelet Poroszország nagyrészét. Moszkvában májusban ünneplik a második világháború győztes befejezését. Ezen részt vesz Csehország államfője. Az USA ezt nehezményezi, de Milos Zeman elnök közölte: mindenképp elmegy Moszkvába, az Egyesült Államok nagykövetét viszont a jövőben nem fogadja a prágai várban.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez