Az ausztrál lány, aki kiállt a muszlim családért

Egy középkorű asszony támadt rá egy muszlim családra a Sidney-i helyiérdekűn a napokban. Nem tettlegesen, “csak” szidni kezdte őket. Egy fiatal ausztrál nő sietett a védelmükre. Nem csak rendre intette az asszonyt, le is filmezte a szóváltást.

A támadó egyrészt az Iszlám Állam terrorszervezet rémtetteit kezdte emlegetni, másrészt pedig azt tette szóvá, hogy miért visel a vele szemben ülő nő hidzsábot, vagyis hagyományos, a testét és haját eltakaró muszlim öltözetet. A 23 éves Stacey Edennek több sem kellett: felpattant, és rendre intette a középkorú asszonyt. Azt mondta neki: fogja be a száját, ha semmi jót nem tud mondani. És hogy a muszlim nő azért visel hidzsábot, mert szemérmes, és nem az olyan emberek miatt, mint a támadó, aki csak ül ott és tiszteletlen vele szemben.

 

A fiatal nő azt mondja az ausztráliai Daily Mail-nek, hogy akkor öntötte el az indulat, amikor az asszony közölte, hogy minden muszlim az Iszlám Állam támogatója. Aztán nem szállt le a saját állomásán: fent maradt a vonaton, hogy meggyőződjön arról, a család békében az úticéljához ér.

Az iszlámgyűlöletet tanulmányozó Islamophobia Register Australia csoport nyilatkozatban üdvözölte Eden kiállását, és jelezte, hogy az országban egyre gyakoribb jelenség a muzulmán nők sértegetése. “Mindnyájunknak új erőt adott az, amit Stacey tett… és reméljük, hogy sokan követik a példáját, fellépnek a vallási és etnikai  alapú zaklatások ellen.”

A Sidney-i rendőrség vizsgálatot kezdett az ügyben. A hét végén egyébként az ausztráliai terrorelhárító szolgálat elfogott öt iszlamista terroristát, akik bombamerényletre készültek. Ausztráliából 90-100 ember harcol Szíriában és Irakban az ISIS oldalán.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez