Végképp eltörölni: Kairó kiveszi az erőszakos részeket a tankönyvekből

Az egyiptomi oktatási minisztérium úgy döntött, hogy az általános és a középiskolai tananyagból kiveszik az erőszakos cselekedetekre felszólító részeket, ezzel “védve az ifjúságot” a radikalizálódástól . A döntés nem maradt felháborodás nélkül.

„Az iszlám történelem meghamisítása” – tömören így vélekedtek az egyiptomi szalafisták, akik szerint az egyiptomi kormány legújabb „szélsőségellenes törvénye” kontraproduktív és „megsemmisíti a hagyományos egyiptomi iszlám vallásoktatást”. Márciusban az egyiptomi oktatásügyi minisztérium felállította a Tantervfejlesztési Bizottságot (CDC-t, Curriculum Development Committee-t), amely azt a feladatot kapta, hogy „alaposan vizsgáljon meg minden arab szöveget, amit az iszlám órákon használnak”. A cél gátat vetni a szélsőséges eszmék terjedésének azáltal, hogy kitörlik a (főleg a más vallásúak elleni) erőszakra buzdító vagy felszólító szövegrészeket a tankönyvekből.

Nem kellett sokat várni a CDC első „szélsőséget cenzúrázó” döntésére: március 18-án Moheb al-Rafei miniszter azt javasolta, hogy ne csak bizonyos szövegrészeket töröljenek a tankönyvekből, hanem egész kurzusokat is. Például a középiskola első és harmadik évében ne lehessen bizonyos középkori arab szövegeket olvasni. Így kimaradtak Szaladin “kalandjai”, valamint Ukba Ibn Nafí tábornok története, de például a Koránból is kivágtak pár részletet. Ez utóbbi komoly kritikát váltott ki a szunnita iszlám oktatás fellegvárának számító al-Azhar Egyetemen, melynek tisztségviselői  szerint „iszlámgyűlölő törvény született egy muszlim országban”. Több olyan egyetemi kurzust is betiltottak, amelyek „metaforikusan és képletesen” vizsgálták volna a szélsőséges szövegrészeket és Korán-fejezeteket, de mivel erőszakra buzdítanak, ezért törölték azokat.

A döntés kemény bírálók között volt a szalafista Dava (Hívás) Párt és az an-Núr Párt, amelyek határozottan elítélték a cenzúrát. Ám érdekes módon ők elsősorban Szaladin szövegeinek betiltása ellen tiltakoztak. Szerintük ezzel a kormány ugyanis kapitulál a Nyugat előtt, elveszti egyiptomi identitását, és hamis történelemképet ültet a fiatalokba. „A minisztériumnak nincs joga megváltoztatni a történelmünket és átírni a próféta életét, csak azért, mert valami nem tetszik a szövegben” – nyilatkozta a Dava párt vezetője, al-Borhámi.

Az egyiptomi kormány azonban hajthatatlan maradt. Április 11-én a miniszterelnök egyiptomi újságírók előtt jelentette ki: „Nem hagyjuk, hogy bármilyen akadémiai szöveggyűjteményben olyan szöveg legyen, amely mítoszokat terjeszt és szélsőséges cselekedetek megvalósítására buzdít”. Helyette inkább azt szeretné, hogy az egyiptomi oktatás alakuljon át a „modern időknek” megfelelően, a terrorizmus elleni harc, a modernizmus, a nacionalizmus, az ateizmus és a puccsok is legyenek a tananyag részei.

Egy másik egyiptomi kormányzati forrás szerint a “szélsőségcenzúrára” azért van szükség, mert az iszlámnak a toleranciára, a vallási felekezetek közötti együttműködésre és megértésre, valamint a szélsőségesek elleni harcra kell összpontosítania. A jelenlegi egyiptomi kormány úgy véli, hogy Mohamed Murszi volt elnök és a Muszlim Testvériség számos „káros” elképzelést ültettek át az oktatásba, és több olyan képzést indítottak, ami a szélsőséges eszmék terjesztésére összpontosított. Ezért a szélsőségek mostani cenzúrája még csak a kezdet: kampányokat, iskolai programokat és közös (keresztény-muszlim) osztályokat terveznek indítani, miközben a tanároknak is továbbképzést tartanak a békés együttélésről.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez