Önkéntes angoltanárokat vár Észak-Korea

Észak-Korea Európából keres angoltanárokat, idegenvezetők képzéséhez. A jelentkezők fizetnek.

A londoni székhelyű utazásszervező ügynökség, a Juche Travel Services (JTS) olyan programot hirdetett, melyben tanárok jelentkezését várja. A feladat: egy hónapon keresztül angol nyelvet és turizmust oktatni a phenjani Turisztikai Főiskolán.

„Észak-koreai partnereink kerestek meg a Koreai Nemzetközi Utazási Ügynökségtől, a Nemzeti Turisztikai Hatóság megbízásából. Mi szervezzük azoknak az önkénteseknek a toborzását, akik turisztikai ismereteket és angol nyelvet tanítanának Phenjanban” –  mondta David Thompson, a JTS vezetője.

Tehát azok jelentkezhetnek, akik vagy a turizmus területén, vagy angolnyelv-tanárként szereztek képesítést. A költségeket azonban nekik maguknak kell állniuk: összesen 1072 dollárt, vagyis közel 300 ezer forintot. Ez a repülőjegy árát, a szállás és a hétvégi kirándulások költségét foglalja magában.

„Mi azon a véleményen vagyunk, hogy a turizmusnak igenis pozitív hatása van” – mondja Thompson. „Valamilyen hidat épít az országok között, segít lebontani a bizalmatlanságot és az előítélet, ami jellemző az elmúlt 60 évre. Ennek csakis pozitív hatása lehet.”

A JTS egyébként tavaly nyáron már futtatott egy hasonló programot. Az idei egyhónapos kiruccanás és oktatás a tervek szerint májusban és novemberben lesz. Az észak-koreai kormány egyre többet fektet be az idegenforgalomba. A hónap elején például több mint 600 külföldi futó vett részt egy 10 kilométeres versenyen Phenjanban.

A fenti rendezvénytől függetlenül persze kérdés, hogy hány turista szeretné a vakációját a meglehetősen szigorú és nem éppen hedonizmusáról híres Észak-Koreában tölteni, és vajon miért éri meg az önkéntes tanároknak a világtól elzárkózó országban oktatni? A magyar konzuli szolgálat honlapja szerint Észak-Koreában a külföldiek beutazása, tartózkodása és mozgása szigorúan ellenőrzött.

„Észak-Korea a nem javasolt térségek és országok kategóriájába tartozik. Egyéni turizmus gyakorlatilag nem létezik, de lehetőség van az észak-koreai turisztikai szervezet által meghirdetett csoportokhoz való csatlakozásra. Üzleti és turista célú látogatás esetén is külön vezető kísér, Phenjanon kívül az ő feladatuk az utazáshoz szükséges engedélyek beszerzése is” – szól a konzuli szolgálat tanácsa.

(Fotó:GettyImages)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez