A húszik megtámadnák Szaúd-Arábiát

Ezt közölte a huszi milíciák egyik vezetője Jemen fővárosában. Mohammed Bahiti szerint a bombázások nem érték el a céljukat, nem gyengítették meg lényegesen a siita milíciát viszont nagy szenvedést okoztak a polgári lakosságnak.

“Nincsen szükségünk ahhoz rakétákra, hogy támadást intézzünk Szaúd-Arábia ellen”- hangsúlyozta a siita vezető. Bahiti arra célzott, hogy a légitámadások fő célpontját a hadsereg hadiaanyag raktárai jelentették, melyeket korábban elfoglaltak a siita milicisták. Bahiti közölte: többé nem térhet vissza az elnöki székbe Abd Rabbuh Manszur Hadi, aki Szaúd-Arábiába menekült miután a huszi milíciák elfoglalták a fővárost, és a nagy kikötőt, Adent fenyegették. Árulónak nevezte az elnököt amiért az Szaúd-Arábiába menekült.

Szaúd-Arábia néhány szövetségesével együtt koalíciót alakított a huszi lázadók megfékezésére Jemenben. Légicsapásokat intéztek ellenük és blokád alá helyezték a kikötőket. Több mint négyezer légicsapás érte Jement, és ezeknek több mint 1100 halálos áldozata volt – jórészt civilek – közölte az ENSZ helyi képviselője. Paolo Lembo azt is elmondta: több mint 150 ezer ember kényszerült menekülésre a bombázások miatt Jemenben. Szaúd-Arábia nemrég bejelentette a légitámadások befejezését, de azok hamarosan újra megkezdődtek. Szaúd-Arábia egyidejűleg gazdasági segítséget ígért az újrakezdéshez.

Mohammed Bahiti ezzel szemben azt javasolta, hogy kezdődjenek újra a tárgyalások az ENSZ égisze alatt. Ezek a tárgyalások januárban megszakadtak. Azóta nyomulnak előre a huszi milíciák, melyeket egy iráni tábornok irányít. Az Egyesült Államok Szaúd-Arábiát támogatja Jemenben, ahonnan kivonták az amerikai katonákat. Oroszország viszont inkább a siita milíciákat támogatja és Irán álláspontját osztja a kérdésben, mely szerint tárgyalni kell. Lavrov orosz külügyminiszter szerint a szaúdi bombatámadások nem értek el eredményt: a huszi milíciák helyét ugyanis sok területen az Al-Kaida legagresszívabb szárnya, az AQPA foglalta el Jemenben.

Fotó: Europress AFP Images

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez