Olajharc a tengeren győztesekkel és vesztesekkel

A Tullow brit olajcég attól tart, hogy vesztesként kerül ki a Ghána-Elefántcsontpart olajmeccsből, miközben a Lukoil és amerikai partnere már készül arra, hogy átvegye a helyét.

Folytatódhat az olajkút projekt a tengeren – döntött egy illetékes nemzetközi bíróság Ghána javára. Az olajért – végső soron a 4,9 milliárd dolláros projekt jogaiért – Elefántcsontparttal volt vitája Ghánának, a határviszály végül a bíróságig jutott. A most kimondott verdikt azonban arról is intézkedik, hogy a jelenlegi offshore területen az olajprojekt maradhat, de további új fúráshoz már nincs joga Ghánának.

A hamburgi jogi fórum döntésével a Tullow cég – az olajkutakkal ez a brit társaság rendelkezik – nem igazán elégedett, eddigi kutatásai és az olajmezővel kapcsolatos tervei hosszabb távra szólnak. Az bizonyos, hogy a vitázó két ország között a vízi határvonal kettészeli az offshore területet, éppen ott, ahol meglelték Nyugat-Afrika legígéretesebb szénhidrogén készletét. A jogi fórum amúgy azt is deklarálta, hogy előtérbe kellene helyezni a felek együttműködését, ami alatt azt is értik, hogy tartózkodjanak minden olyan egyoldalú intézkedéstől, amely súlyosbítja a vitát. A térség olajkincsére egyébként mind nagyobb figyelmet fordít az orosz Lukoil és amerikai partnere, a Vanco: terveik vannak a nyílt tengeri lelőhelyek hasznosításáról.

(Fotó:AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez