Új trónörökösök Szaúd-Arábiában

Új nemzedék kerülhet hatalomra Szaúd-Arábiában Szalman király uralkodása után. Így rendelkezett a 79 éves király, aki leváltotta féltestvérét a trónörökös posztjáról. Helyére az eddigi második számú utódot, unokaöccsét, Mohammed ben Nayef belügyminisztert nevezte ki.

A vaskézzel kormányzó belügyminiszter a terrorizmus elleni háború legfontosabb emberének számít az országban. Többször próbálták meggyilkolni. A belügyminisztérium nemrég jelentette be, hogy az Iszlám Állam 93 veszélyes terroristáját tartóztatták le Szaúd-Arábiában. A trónörökös egyben első miniszterelnök-helyettes is, vagyis mindenben a király jobbkeze.

A második számú trónörökös posztját az uralkodó fia, Mohammed bin Szalman herceg, egyben hadügyminiszter kapta meg. Aki a tárcát is megtartotta. Szaúd-Arábia jelenleg hadban áll a szomszédos Jemennel, ahol egyidejűleg harcol a síita milíciák és az al-Kaida ellen.

A király leváltotta az ország veterán külügyminiszterét is, aki 1975 óta töltötte be ezt a tisztséget. Helyére Szaúd-Arábia eddigi washingtoni nagykövetét, Adel al Dzsubeir-t nevezte ki. Az USA és Szaúd-Arábia között stratégiai szövetség áll fenn már nagyon régóta. Még Roosevelt elnök kötötte ezt meg a dinasztia alapítójával, Szaúd királlyal, amikor Jaltából ment hazafelé a II. világháború idején.

Kép: Mohammed bin Szalman hadügyminiszter és Mohammed bin Nayef belügyminiszter Rijádban, 2015.03.26. (Europress/AFP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez