Argentína: kárpótlást kapnak az AMIA-robbantás áldozatai

Anyagi kárpótlást szavazott meg az argentin parlament a Buenos Aires-i Zsidó Kulturális Központnál elkövetett robbantás áldozatainak. A merénylet 1994-ben volt és 85 embert ölt meg, a sebesültek száma háromszáznál több.

Az argentin parlament elfogadta azt a törvényt, melynek értelmében 160 ezer dollár jár a halálos áldozatok hozzátartozóinak, a sebesültek pedig ennél alacsonyabb, a testi károsodás mértékének megfelelő kárpótlást kapnak. Argentína szerint a merénylet értelmi szerzőit a Hezbollah soraiban kell keresni, a hatóságok elutasítanak minden olyan véleményt, amely Iránnal hozná kapcsolatba az ügyet.

Izrael álláspontja szerint viszont magas rangú iráni vezetők tehetők felelőssé az AMIA épületénél történt robbantásért – így Ahmad Vahidi egykori védelmi miniszter és Ali Rafszandzsáni  exállamfő, valamint az akkori kulturális miniszter.

Remo Carlotto képviselő, az argentin Emberi Jogok Bizottságának elnöke szerint a törvény szelleme bírálható, és bár az ellenzék is megszavazta a jogszabályt, Laura Alonso képviselő úgy véli: az ,,nagyon elkésett” és ,,nem adja vissza az elhunytak életét, sem pedig az érintett családok nyugalmát”.

A törvény elfogadása egybeesik azzal az időszakkal, amikor az argentin kormány tekintélye éppen a mélyponton van a Nisman gyilkosság tisztázatlansága miatt. Az államfő ellen vizsgálatot folytató Alberto Nisman ügyészt januárban holtan találták a lakásán, és máig sem tudni, mi történt. Sokak szerint magának az elnöknek, Cristina Fernández de Kirchnernek a parancsára végezte ki egy merénylő, de a hivatalos álláspont ezt tagadja, és vizsgálat indult az ügyben. Ami még mindig tart.

Héctor Timerman külügyminiszter szerint az AMIA minden lehetséges eszközzel bojkottálja a vizsgálatot, hogy ezen az alapon tovább akadékoskodhasson az Iránnal alakuló gazdasági kapcsolatok ellen.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez