Belépés csak robotoknak. Teljesen automata gyár épül Kínában

Megkezdődött az első olyan gyár építése Kínában, ahol csak robotok dolgoznak majd – számolt be a Hszinhua hírügynökség.

Összesen 1000 robot végezné a termelést az új gyárban, melyet a Shenzhen Evenwin Precision Technology nevű cég épít azzal a céllal, hogy a mostani 1800-ról csaknem 90%-kal, körülbelül 200 főre csökkentse a szükséges munkaerő létszámát – közölte a cég igazgatósága. A vállalat nem adott pontos információt arról, hogy mennyibe kerül a beruházás, de arról igen, hogy a termelési kapacitás elérheti majd a 2 milliárd jüant, vagyis a 88 milliárd forintot is évente.

A robotok egyébként sok helyen átveszik a gyártást Kínában. Jó példa erre a Gyöngy-folyó deltája az ország déli részén, ami a „világ műhelyeként” ismert. A területen hatalmas exportcélú feldolgozóipar működik, és óriási a munkaerőhiány. A helyi hatóságoknak szembesülniük kellett azzal, hogy innováció és fejlesztés nélkül a gazdasági visszaesés elkerülhetetlen. A munkaerőhiány már régóta probléma a vidéken, bár állítólag némileg javult a helyzet az elmúlt évben.

Szeptember óta Dongguan városban, ahol a korábban említett új gyár is épül, összesen 505 gyár fektetett csaknem 4,2 milliárd jüant abba, hogy nagyjából 30 ezer munkavállalót robotokra cseréljenek – derül ki a városi gazdasági és informatikai iroda jelentéséből. 2016-tól több mint 1500 város gyáraiban kezdik meg a munkát robotok az emberek helyett.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez