Miért kapott a New York-i szenátor fia 200 ezer dollárt?

Ezt vizsgálja a korrupció ellenes ügyészség New Yorkban miután rövid időre őrizetbe vették Skelos szenátort és a fiát. Azzal gyanúsítják őket, hogy egy kis arizonai cégnek azért szereztek szerződést New York államban, mert a cég pénzt adott a szenátor fiának.

Három ember dönt New York államban mindenről. Ennek véget kell vetni – hangsúlyozta a korrupcióellenes ügyészség vezetője New Yorkban. A célzás világos: a kormányzóról és a két nagy párt vezetőjéről van szó. Skelos szenátor a republikánusok vezetője New York államban. A demokraták vezetője már távozóban. Korábban alakult már egy korrupcióellenes vizsgálócsoport Albany-ben, New York állam fővárosában, ám ez hirtelen megszűnt. Ezek után kapta meg a New York-i korrupcióellenes ügyészség a feladatot: vizsgálja meg New York állam gyanús közbeszerzési ügyeit.

A sajtó szerint teljesen általános volt, hogy a két nagy párt helyi vezetői csúszópénzeket fogadtak el, és ezért cserébe zsíros közbeszerzési pályázatok megnyerését tették lehetővé. A szóbanforgó kis arizonai cég, az Abtech állítólag úgy jutott egy 12 millió dolláros szerződéshez, hogy 200 ezer dollár csúszópénzt adott Skelos szenátor fiának. Az arizonai cég főnöke a leleplezés után közölte: teljes mértékben együttműködnek a hatóságokkal.

Mit mond az érintett republikánus szenátor és a fia? Minden vádat tagadnak. Szerintük csak politikai ellenfeleik próbálják meg befeketíteni őket. Tény, hogy a két nagy párt kölcsönösen korrupciós vádakkal illeti egymást New York államban. A New York Times élen járt a korrupciós botrány feltárásában, nem hallgatva el, hogy évtizedek óta nehezen átlátható a közpénzek felhasználása New York államban, ahol ezúttal a republikánus párt helyi vezérét és fiát fenyegeti börtönbüntetés korrupció miatt.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez