Nagy ünnep, nagy üzlet Moszkvában

Két éven belül immár tizedszer találkozott egymással Vlagyimir Putyin és Hszi Csinping, akik ezúttal több mint 30 szerződést írtak alá Moszkvában. Hszi Csinping a Győzelem napi ünnepségeken vesz részt, melyet a második világháború befejezésének 70-ik évfordulójára rendeznek az orosz fővárosban.

Kína és Oroszország együttműködése nemcsak a két állam, de az egész eurázsiai térség számára fontos. Ezért össze kell hangolni a kínai Nagy Selyemút és az orosz eurázsiai integrációs programot- mondta Hszi Csinping elnök Moszkvában, ahol több mint 30 szerződést írt alá. Ezek közül a kínai sajtó a gázszerződést emeli ki: megépül a nyugati vezeték, melynek révén Kína lesz az orosz földgáz legnagyobb  vásárlója. Ez egy 400 milliárd dolláros üzlet. Pekingben nyíltan utalnak rá, hogy Oroszországnak a jelenlegi szorult helyzetében életmentő lehet a kínai kapcsolat, hiszen egyetlen más állam sem rendelkezik ennyi pénzzel. Ez finom célzás arra is, hogy a kínaiak árkedvezményt várnak cserébe Moszkvától. A törökök hasonló helyzetben 12,5%-os árkedvezményt alkudtak ki maguknak.
A földgáz üzlet mellett fontos még a kettős adózás megszűnése és az a szerződés, mely a két állam együttműködését fokozza a repülőgépgyártásban. Hszi Csinping, akinek első külföldi államfői útja Moszkvába vezetett 2013-ban, ezúttal Kazahsztánt és Fehéroroszországot is felkereste illetve felkeresi, hogy jelezze: az eurázsiai integrációban vezető szerepet kíván játszani. A két állam közötti erőviszonyokat jól mutatja az, hogy Oroszország számára Kína a legfontosabb gazdasági partner, míg Peking listáján az oroszok csak a tizedik helyen állnak. Még Mongólia is megelőzi őket.
A nyugati vezetők döntő többsége nem vesz részt a Győzelem napi ünnepségeken az ukrajnai válság miatt. Ezért Kína szerepe ugyancsak felértékelődött. Ezt azzal a gesztussal is jelezni kívánták Moszkvában, hogy a történelem során most először vesz részt kínai díszszázad a Győzelem napi ünnepségeken, a Vörös téren Moszkvában. Fotó:AFP

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez