Libéria 4700 halottal a háta mögött végre legyőzte az ebolát

Az egészségügyi hatóságok 42 napja nem észleltek új megbetegedéseket a nyugat-afrikai országban, ahol több mint 4700 ember halt meg minden idők legsúlyosabb ebola-járványában.

Az Orvosok Határok Nélkül (MSF) és az ENSZ egészségügyi szervezete (WHO) hivatalosan is ebolamentessé nyilvánította az országot, miután a halálos vírus lappangási idejének kétszerese (42 nap) telt el anélkül, hogy új megbetegedéseket regisztráltak volna. A két szervezet ennek ellenére óvatosságra intette a helyi lakosságot és az egészségügyi szerveket. A szomszédos országokban, Guineában és Sierra Leonéban ugyanis még továbbra is jelen van a gyilkos kór, ami könnyen ismét átterjedhet, ha nem figyelnek oda és nem tartják be az óvintézkedéseket. A két országban ugyanis az elmúlt hetekben legalább 20 újabb megbetegedést regisztráltak.

Az MSF ezért arra szólította fel a libériai hatóságokat, hogy továbbra is fokozottan ellenőrizzék a határátékelőket, hogy ki lehessen szűrni a fertőzött embereket. Az ENSZ ebolaügyi megbízottja szerint a libériai hatóságoknak mostantól legalább egy évig kellene fenntartaniuk a szigorú ellenőrzéseket, hogy végérvényesen is ebolamentessé lehessen nyilvánítani az országot.

Mindenidők legsúlyosabb ebola-járványa 2013 decemberében ütötte fel a fejét Guinea egyik legelmaradottabb vidékén. A vírus ezt követően villámgyorsan kezdett terjedni a szomszédos országokba. A hivatalos adatok szerit legkevesebb 11 ezer ember halt meg a járványban. Libériában volt egyébként a legsúlyosabb a helyzet, ahol 4700 ember életét követelte a vírus.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez