Használt gépekkel fiatalítja légiflottáját Irán – de hogyan, kitől?

A civil géppark elöregedett és balesetveszélyes, de komoly modernizálás csak a szankciók feloldása esetén lehetséges.

Mostanában szinte naponta érkeznek olyan hírek Iránból, amelyek a gazdaság várható élénkülését sejtetik. Mindez azzal függ össze, hogy áprilisban született egy előzetes keretmegállapodás a nagyhatalmakkal az iráni atomprogram elfogadható korlátok közé szorításáról. A végleges megállapodásról még tárgyalni kell, de sokan látnak esély a kedvező végkifejletre, vagyis a gazdasági szankciók feloldására, vagy érdemi enyhítésére. A napokban például a francia PSA autógyártó cég közölte, hogy már javában tárgyal iráni partnereivel a Peugeot modellek iráni gyártásának újraindításáról. Hasonló várakozást tükröz a teheráni közlekedési minisztérium bejelentése is.

Közölték, hogy az utóbb három hónapban 15 használt civil utasszállító gépet vettek. Kilenc gép megvásárlásáról a múlt héten született meg a megállapodás. De hogy kikkel, mely országokkal és milyen típusú gépekről, arról nem tudni semmit. Az árat sem közölték. Az sem derült ki, hogy valamilyen trükkel sikerült megkerülni a szankciókat, vagy csak előzetes megállapodás jött létre az embargó feloldása reményében.  2013-ban némileg lazultak az Irán elleni szankciók, és ennek köszönhetően repülőgép alkatrészeket már be tudtak szerezni. De a gépvásárlási korlátozások életben maradtak. Ezért Irán arra kényszerült, hogy például megvette egy régi ukrán utasszállító licencét és azt kezdte gyártani. Augusztusban az egyik ilyen gép lezuhant, 39-en haltak meg. De volt még jó néhány baleset az elöregedett, rosszul karbantartott géppark miatt. A mostani vásárlásról annyit közöltek még, hogy az új, de használt gépek révén az iráni civil flotta átlagéletkora húsz évről 19-re csökken. A minisztérium még két további használt gép beszerzését tervezi, de ezeket nem állítják forgalomba, csupán alkatrészeiket használják föl.  Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez