Kínai haditengerészeti bázis épülhet Afrika szarván
Dzsibuti alighanem a világ egyik legszegényebb és legjelentéktelenebb országa lenne, ha nem feküdne a Báb el-Mandeb szoros partján. Ez az az átjáró, amely a Vörös-tengert, melynek a másik végén a Szuezi-csatorna van, összeköti az Indiai óceánnal. Az ország geopolitikai jelentőségét a kormány megpróbálja kihasználni, mégpedig úgy, hogy hintapolitikát folytat az Egyesült Államok és Kína között. Ám most Peking felé mozdul el a mérleg nyelve: Dzsibutiban épül az első kínai katonai támaszpont Afrikában.
Iszmáil Omár Gulleh dzsibuti elnök az AFP-nek adott interjújában jelentette ki, hogy jelenleg is folynak a tárgyalások a kínai kormánnyal arról, hogy Peking katonai támaszpontot hozna létre a kelet-afrikai ország Obock kikötőjében, amelyet tavaly egy kínai cég vásárolt meg. Az ország elnöke szívesen látott vendégnek nevezte a kínaiakat, és bízik abban, hogy a bázis megépítése jelentősen növelheti a kínai-dzsibuti kapcsolatok intenzitását. Szerinte ebben semmi újdonság nincsen, a többi nagyhatalomnak nem kellene tartania a dzsibuti kormány lépésétől, mivel az országban 2008 óta rendszeresen állomásoznak kínai hadihajók. Ezek részt vesznek a szomáliai kalózok ellen folytatott nemzetközi hadműveletben, és 2014-től megengedték nekik, hogy Dzsibutiban töltsék fel a készleteiket.
A bejelentés időpontja korántsem véletlen: május ötödikén Gulleh az Egyesült Államokban járt, és találkozott Barack Obamával. A két államfő megegyezett abban, hogy továbbra is állomásozhatnak amerikai katonák az országban, cserébe többet fizetnek a támaszpontok bérléséért. Ezen kívül az amerikai elnök ígéretet tett arra, hogy csak az amerikai katonai állomány marad a bázisokon: a technikai és egyéb kiszolgáló személyzetet lecserélik helyi munkaerőre. Egy nappal később pedig John Kerry amerikai külügyminiszter Dzsibutiba utazott, és a jemeni háborúról beszélt.
A külügyminiszter azonban magával vitt egy levelet is, amelyet az amerikai szenátorok írtak és aggodalmukat fejezték ki benne az afrikai országban uralkodó emberi jogi helyzet miatt. Egyben felszólították Kerry-t, hogy csökkentse az amerikai-dzsibuti kapcsolatok intenzitását, és fejezze ki egyet nem értését a kínaikkal kötött biztonságpolitikai szerződések miatt. Nem ez volt az első amerikai tiltakozás: 2014-ben Washington eléggé vehemensen támadta Gulleh azon döntését, miszerint kínai hadihajók köthetnek ki a kelet-afrikai országban.
Geopolitikai játszótér
Dzsibuti alig negyed Magyarországnyi nagyságú, 1 millió lakost számláló sivatagos állam, amely nem rendelkezik stratégiai nyersanyagokkal. Ugyanakkor óriási geopolitikai értéke van: nem elsősorban azért, mert Eritrea, Etiópia és Szomália közé van beékelődve, hanem mert a világ egyik legfontosabb és legforgalmasabb hajózási útvonala mellett fekszik. Jelentőségét növeli, hogy a Bab el-Mandeb szorosnál helyezkedik el, és Vörös-tenger túloldalán pedig Jemen található, ahol most a szunnita országok – Szaúd-Arábia vezetésével – hadműveleteket folytatnak a lázadó húszik ellen. Az intervenció egyik oka az volt, hogy a húszik márciusban kijáratot szereztek a tengerre, és attól tartottak a régió államai – főleg Egyiptom -, hogy a lázadók lezárják a szorost.
Dzsibuti jelentőségére a világ nagyhatalmai már régen felfigyeltek. A franciák a XIX. század végén olvasztották be a gyarmatbirodalmukba, de az 1977-es függetlenné válás egyik alapvető feltétele volt, hogy a francia katonák továbbra is ott állomásozhatnak az országban, és szükség esetén igénybe vehetik és felújíthatják a katonai bázisokat. A Lemonnier támaszpontot 2001-től az Egyesült Államok is használja a “terrorizmus elleni háborúban”. Ez Washington legnagyobb afrikai támaszpontja: 4500 katona teljesít itt szolgálatot, innen szállnak fel a Jemenbe és Pakisztánba tartó pilóta nélküli gépek, és innét megfigyelés alatt tarthatják az amerikaiak az egész régiót is. A dzsibuti kormány hatalmasat profitál ebből a hintapolitikából: Washington 70 millió dollárt fizet évente, miközben Párizs és Tokió – Japán szintén jelen van az afrikai országban, 200 katonával vesz részt a szomáliai kalózok elleni nemzetközi hadműveletben – 30-30 millió dollárért bérlik a kikötőket és bázisokat.
Ugyanakkor ebből a pénzből semmit nem kap a lakosság – a kormány korrupciós gépezete szinte minden pénzt lenyúl – ,és a szegénység meg a munkanélküliség miatt 2011-ben zavargások törtek ki az országban. Ám mivel Dzsibuti geopolitikai jelentősége túl nagy – akárcsak a Perzsa-öbölben Bahreiné – az Egyesült Államok meg a nemzetközi közösség egyaránt hallgatólagosan támogatta a tüntetések leverését.
Dzsibuti kétségtelenül óriásit profitálna a kínai jelenlétből. Peking eddig is finanszírozta a legnagyobb projekteket az országban: mintegy 9 milliárd dollárból fejlesztették az állam kikötőit, repülőtereit és vasútvonalait. Kína számára ugródeszka is lehetne Dzsibuti: Peking az utóbbi években aktív Afrika-politikát folytat, körülbelül egymillió kínai él Afrikában, miközben a fekete kontinens országainak kereskedelmi volumene Kínával (200 milliárd dollár) már meghaladta az Egyesült Államokét és az Európai Unióét. Ám a kínai – és az indiai – vezetés leginkább a mostani jemeni konfliktus alatt jött rá arra, hogy bizony az ország fekvése elsőrangú: a Jemenben élő mintegy 600 kínai – és egyéb külföldi – állampolgárt Dzsibutiba vitték a kínai hadihajók, és ezzel párhuzamosan az indiai légierő gépei is a dzsibuti repülőtérről szálltak fel.
A képek forrása: Europress/AFP