Melyik cégnél keres havi 13 ezer dollárt egy formatervező?

A kérdésre hamarosan választ kap, de mielőtt odaérnénk, még egy kérdés. Hol nyílik meg a világ legnagyobb Apple üzlete? Nem, a helyes válasz ezúttal nem Kína, hanem Dubaj. De ez csak a kezdet, a helyi sajtó tele van az amerikai cég álláshirdetéseivel.

A Khaleej Times című angol nyelvű lap, névtelen, de megbízható forrásokra hivatkozva közölte: augusztusban Dubajban megnyílik az Apple új márkaboltja. Az üzlet a legnagyobb dubaji pláza, a Dubai’s Mall második emeltén kap helyet 50 ezer négyzetlábnyi területen. Nem kellett sokat számolni, hogy kiderüljön: ez lesz az Apple legnagyobb üzlete világméretekben is. Jelenleg a „zászlós hajónak” számító üzlet a New York-i Grand Central Store-ban van, de ez „csak” 23 ezer négyzetlábnyi területet foglal el. Az új dubaji outlet tehát több, mint kétszer akkora lesz. Még a múlt évben járt Dubajban Tim Cook Apple vezér, aki a helyi első emberrel Al-Maktoum sejkkel is találkozott továbbá az Apple összes helyi forgalmazójával. Az újság úgy tudja, hogy akkor nagyszabású tervekről állapodtak meg. A dubaji sajtó már régóta tele van az Apple álláshirdetéseivel. Nem csak az új üzletbe, hanem a cég regionális hivatali központjába is keresnek munkatársakat, egyébként ez az iroda is Dubajban nyílt meg. De hamarosan, talán még ebben az évben Abu Dhabiban is lesz Apple márka bolt. Erre megint csak a hirdetésekből következtetnek a helyi jól értesültek. Minden szakterületre, az eladótól, a könyvelőn és a mérnökön át az ipari formatervezőig, keres munkatársat az amerikai óriás. Az egyik abu dhabi szakportál szerint egy formatervező akár havi 13 ezer dollárt is megkereshet majd az Apple-nál. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez