Boldoggá avatásra készülnek a prostik Kenyában

Több tízezer keresztény zarándokot várnak a kenyai Nyeri településre, ahol a Katolikus Egyház a egy olasz apáca boldoggá avatási szertartását kezdte meg. A szervezők elárulták, hogy külföldről is sok vendéget várnak a nem mindennapi eseményre. Közben a helyiek is jelezték, hogy a prostituáltak is felkészültek a várható tömegáradatra és már hetekkel ezelőtt megérkeztek a településre, hogy „előkészítsék maguknak a terepet”.

Nagy nap ez Nyeri település számára, ahol már hetek óta Irene Stefáni nővér boldoggá avatási szertartására készülnek a helyiek. Az olasz apáca 1915-ben érkezett Kenyába, ahol egy brit katonai kórházban dolgozott ápolónőként. Viszonylag gyorsan sikerült beilleszkednie és hatalmas megbecsülésnek örvendett a helyiek körében, aki el is nevezték őt „Nyaathának”, ami helyi nyelven azt jelenti „a könyörületesség anya”. Stefáni nővér 1930-ban, 39 évesen hunyt el egy súlyos fertőző betegségben, amit a kórházban kapott el. Az eseményen egyébként több magas rangú vallási vezető és politikus is jelen lesz, köztünk Uhuru Kenyatta kenyai elnök is. A szertartás John Njue bíboros vezeti, míg Ferenc Pápa levelét a Dar es Salaam-i érsek, Polycarp Pengo olvassa fel.

A Katolikus Egyház 2014-ben határozta el, hogy az olasz nővért boldoggá avatják, miután bizonyítékot találtak arra, hogy csodát művelt. 1989-ben Mozambikban, a polgárháború idején körülbelül 300 menekült húzta meg magát egy templomban élem és víz nélkül. A menekültek a templomban Stefánia nővérhez fohászkodtak, hogy ívó vízhez jussanak. Az imájuk után pedig hírtelen eleredt az eső, ami elegendő vizet adott számukra, hogy túléljék a megpróbáltatásokat.

_Irene-Stefani_3303860b

A három napos szertartás és a rengeteg vendég érkezése miatt a helyiek teljesen kidíszítették a települést. Az utakat felfestették és utcai világítást is rendbe raktak. A város több pontján pedig hangulatfényeket is felszereltek. A helyiek azonban jelezték, hogy nem csak ők, de a prostituáltak is mozgósították magukat a szertartásra, akik már hetekkel ezelőtt elözönlötték a várost és lefoglalták a legtöbb szállodai szobát. Az örömlány többsége a kenyai fővárosból érkezett, amely körülbelül 150 km-re található Nyeritől. A lányok elmondták, hogy elsősorban külföldi kuncsaftokra hajtanak és már hetekkel ezelőtt lefoglalták a szálloda szobáikat, hogy legyen hol dolgozniuk.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez