Megúszta a kitoloncolást a bőröndben csempészett afrikai kisfiú

A spanyol hatóságok rendkívüli körülményekre hivatkozva egy évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt adtak annak a nyolc éves elefántcsontparti kisfiúnak, akit egy marokkói lány egy rózsaszín bőröndben próbált átcsempészni a határon.

A marokkói lányt és a bőröndben elrejtett elefántcsontparti kisfiút két hete fülelték le a spanyol határőrök Ceutában. Azóta kiderült, hogy a nyolc éves kisfiú szülei már egy jó ideje azon fáradoztak, hogy egyesítsék családjukat, de nem jártak sikerrel, mert a helyi törvények szerint alacsony a fizetésük ahhoz, hogy egyesítsék családjukat. A szülők ügyvédje elmondta, hogy a hivatalos kérvényt egy éve nyújtották be, de azt a hatóságok azt elutasították. A szülők pedig végső elkeseredettségükben döntöttek arról, hogy megpróbálják becsempészni nyolc éves gyermeküket az országba, mivel évek óta élnek egymástól elszakítva.

Az elefántcsontparti apa Fuerteventurában dolgozik egy mosodában, ahol 1250 eurót (383 ezer FT) keres egy hónapban. A spanyol törvények azonban előírják, hogy legkevesebb 1330 eurót kéne keresnie ahhoz, hogy családját eltartsa, ezért nem kapta meg az engedélyt ahhoz, hogy fiát magához vegye. Az apa később a rendőrségnek elmondta, hogy 5000 eurót fizetett az embercsempészeknek, hogy fiát átjutassák a határon. A csempészek pedig azt ígérték neki, hogy majd a madridi reptéren adják át a fiút nekik, de végül módosították a tervüket és Marokkón keresztül próbálták átcsempészni a fiút egy bőröndbe, de lebuktak. Az apa elmondta, hogy arról fogalma sem volt, hogy a csempészek egy bőröndbe gyömöszölve próbálják majd átjuttatni fiát a határon.

Az incidens egyébként hatalmas vízhangot kapott az országban. A parlamenti pártok pedig szinte egytől-egyig úgy foglaltak állást az ügyben, hogy a szétszakított családot egyesíteni kell. Végül ezért kapta meg a kisfiú az egy évre szóló ideiglenes tartózkodási engedélyt.

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez