Életfogytiglan a drogportál fenntartásáért

Ross Ulbricht 31 éves, mostantól egész életét börtönben tölti majd. Családja és barátai közül senkinek még csak eszébe sem jutott volna, hogy Ulbricht bármilyen illegális tevékenységet folytat. Ők azonban nem ismerték Dread Pirate Robertset.

Ezen az álnéven alapította és vezette ugyanis Ulbricht a Silk Road nevű weboldalt az internet mélyén, a Deep Weben. A portál lényege az volt, hogy illegális üzleteket bonyolíthassanak le az emberek úgy, hogy közben szinte teljes anonimitást élveztek. A fizetőeszköz a BitCoin volt és a legnagyobb forgalmat a kábítószerek generálták, de persze akadtak még fegyverek, sőt munkát vállaló bérgyilkosok is.

Dread Pirate Roberts pedig vaskos profitra tett szert, az évekig üzemelő oldal állítólag körülbelül 20 millió dollárnyi forgalmat bonyolított le.

A tárgyalást vezető Forrest bíró végtelenül szigorúan állt az ügyhöz, elmondása szerint Ulbricht “semmivel sem jobb, mint bármelyik másik drogdíler.” A védelem arra kérte a bíróságot, hogy legyen elnéző Ulbricht esetében, ugyanis a férfi bűntettei ellenére is hasznos lehet a társadalom számára. Majdnem száz levél érkezett családtagjaitól, barátaitól és egyéb ismerőseitől, melyek a férfi pozitívumait és társadalmi hasznosságát taglalják

“Volt fiatalkorom és tudom, hogy életem középső részét el kell venniük tőlem, de legalább az időskoromat hagyják meg nekem” – mondta el Ulbricht, amikor arra kérte a döntéshozókat, hogy csökkentsenek büntetésén.

Ez azonban nem hatotta meg Forrest bírót, aki – egészen elképesztő módon – úgy írta le a férfi kérelmét, mint “az arrogancia egyértelmű jele, amit számításba fog venni a bíróság.” Számításba is vette.

Fotó: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez