Csúszik a japán atomerőművek újraindítási menetrendje

Július helyett csak augusztustól üzemelhet a Sendai erőmű első reaktora.

Pár napja még úgy látszott, minden a tervek szerint halad. A Japán Nukleáris Főhatóság (NRA) biztonságosnak ítélte a délnyugat-japáni Sendai erőmű mindkét reaktorát. De az utolsó, rutinszerűnek mondott kontroll során kiderült, hogy egy hónap késéssel, tehát augusztusban és nem júliusban léphet csak üzembe az egyes számú reaktor. A dolgok pillanatnyi állása szerint a második reaktor szeptemberben indulhat, ahogy korábban is tervezték. Az illetékes bíróság elvetette a helyi környezetvédők újraindítást ellenző beadványát, tehát itt jogi akadály nincs, bár a zöldek még jogászaikkal konzultálnak és próbálnak még indokot találni egy utolsó fellebbezésre. Fordított a jogi helyzet a közép-japáni Fukui tartományban, a Takahama erőművel. Itt is megvan az NRA jóváhagyása, de itt a bíróság másodfokon is a környezetvédőknek adott igazat, tehát az újraindításnak törvényes akadálya van. Jelenleg japán működőképes 43 atomreaktora közül ötöt nyilvánított biztonságosnak, tehát újraindításra késznek a nukleáris hatóság. Shinzo Abe kormányfő szorgalmazza a biztonságos reaktorok üzembe helyezését. Viszont a közvélemény-kutatások szerint a japán lakosság egészében továbbra 2:1 az arány az atomenergiát elutasítók javára. És ez a proporció annak ellenére áll fenn stabilan két éve, hogy az atomreaktorok leállítása miatt az átlag japán háztartás villanyszámlája 20 százalékkal nőtt. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez