Még egy ország, ahol nem szeretik a jogvédőket – a természetvédőket sem

Kambodzsában is lecsapnak a társadalmi szervezetekre. Az előkészületben lévő törvény megfosztaná anyagi forrásaiktól a jog-és természetvédő csoportokat.

 

A Hun Sen (képünkön) vezette kambodzsai kormánynak már régóta sok fejfájást okoznak a társadalmi szervezetek. Ők támogatták azokat a vidéki gazdákat, akik a korrupción alapuló földfoglalás ellen tiltakoztak. De a nem állami irányítás alatt álló csoportok szerepet játszottak abban is, hogy az emberibb munkakörülményekért és magasabb bérért tüntető textilipari dolgozók sztrájkja heteken át tartott és végül győzelemmel végződött. A természetvédő csoportok pedig több, a környezetre veszélyes beruházást akadályoztak meg. Felléptek a törvénytelen, de a kormány által megtűrt illegális erdőirtás ellen is. Ez az egyik leghíresebb kambodzsai zöld aktivista életébe került. Gyilkosait persze „nem sikerült” megtalálni. Hun Sen, aki 30 éve kormányozza Kambodzsát, már 2011-ben megpróbált egy törvényt összehozni, amely anyagilag megfojtotta volna a nem kormányzati irányítás alatt álló szervezeteket, sőt széleskörű büntető eszköztárral ruházta volna föl a hatóságokat. Akkor azonban, az erős tiltakozás miatt, nem sikerült keresztülpréselni a törvényt a parlamenten. Azóta némileg változott a belső és a külső politikai környezet.

Hun Sen választást nyer, most ne firtassuk mennyire volt tiszta a voksolás, és erősebbnek érzi magát. De már hivatkozhat nemzetközi tendenciákra is, hiszen például legutóbb Indiában Modi kormányfő is frontális támadást indított a környezet- és jogvédő szerveztek ellen. Hun Sen az új törvényt, amely szinte szó szerint megegyezik a négy évvel ezelőttivel, úgy tálalja, mintha a kormány a társadalmi szerveztek védelmét kívánná biztosítani. Például megvédi őket a káros külföldi befolyástól, vagyis elzárja a pénzcsapot azzal, hogy illegálisnak nyilvánítja a külföldi adományokat.  A kormány már jóváhagyta a szöveget, amely hamarosan a parlament elé kerül, de ez merő formaság lesz, hiszen ott Hun Sen emberei óriási többségben vannak. Az USA tett még egy utolsó kísérletet és Phnom Penhbe küldte egyik külügyi államtitkár-helyettesét. Scott Bursley megpróbálta lebeszélni Hor Namhong külügyminisztert a törvény elfogadtatásáról. Valószínűleg nem járt sikerrel. Volt már rá példa, hogy a külföldi segélyek és támogatások megvonásának fenyegetésével Hun Sent rá lehetett bírni valamilyen diktatórikus döntés visszavonására. De jelenleg Kambodzsa nem igazán fontos az USA számára a nagy délkelet-ázsiai diplomáciai és gazdasági játszmákban, ezért most nem várható kemény amerikai reagálás, ha a törvénytervezetből valóság lesz. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez