Gombamód szaporodnak az alkoholelvonók Iránban

Annak ellenére, hogy tiltott az alkohol árusítása és fogyasztása Iránban, Törökország, Izrael és Libanon után itt a legnagyobb az alkoholfogyasztók száma a Közel-Keleten. Egészen odáig fajult a helyzet, hogy a kormánynak egymás után kell megnyitni az alkoholelvonókat az országban.

Dr. Alireza Norúzi nyilatkozta az iráni ISNA (Iranian Students’ News Agency on Monday) hírügynökségnek, hogy a teheráni kormány 150 új alkoholelvonót és központot fog létesíteni szerte a perzsa országban. Itt számos képzést, vallási és egészségügyi előadást tartanak, valamint végső esetben pedig detoxikációt is végeznek az egyéneken. A végcél az, hogy az leszoktassák az embereket alkoholról. Ebből hat központot, egyesek szerint egész komplexumot, még ebben az évben akarnak megnyitni.

Az  egyre növekvő alkoholfogyasztás miatt első alkoholelvonót és méregtelenítőt 2014-ben hozták létre Teheránban. A hatóságok becsélesei szerint körülbelül 200 000 iráni erősen alkoholista, de a valós szám ennél jóval több lehet. A WHO 2014-es felmérése szerint Irán a tizenkilencedik azon a listán, amelyen olyan országok vannak rajta, ahol az egyes emberek által egy év alatt elfogyasztott alkohol mennyisége több, mint 35 liter. Ezen a listán a perzsa ország  megelőzte  Nagy-Britanniát (95, Németországot (83), sőt még Oroszországot (30) is.

Nyílt titok

1979 óta hiába tilos és büntetendő az alkohol fogyasztása az iráni Iszlám Köztársaságban, de a mai napig nyílt titok, hogy ezt nem mindenki tartja be és számos partin és összejövetelen szolgálnak fel alkoholos italokat. Ha nem nyilvánosan történik az alkohol fogyasztása, tehát zárt ajtók mögött iszogatnak az emberek, és nincs róla felvétel vagy kép, akkor általában a hatóságok is szemet hunynak az esetek felett.

Ugyanakkor pár évvel ezelőtt az iráni hatóságoknak kötelezően be kellett vezetniük a szondáztatást, mivel nem egyszer részeg sofőrök okoztak halálos balesetet Teheránban vagy más nagyvárosban. 2011 és 2012 között 829 sofőrtől vették el a jogosítványát az alkoholos állapotban történő kocsivezetés miatt.Ha valakit a rendőrök részegen kapnak el, az akár két millió riálnyi bírságra, vagy több hónapos börtönbüntetésre is számíthat. Nem ritka a 80-100 korbácsütés kiszabása sem, amit 2013-ban vezettek be az országban.

Iránban legálisan csak a keresztény és egyéb vallási kisebbségek számára engedélyezett a bor előállítása és fogyasztása. Ezért az iráni muszlimok néha tőlük vásárolják meg az alkoholt. Ugyanakkor felkapott lett az alkoholcsempészet is, mivel többnyire a környező országokból – Törökországból és Örményországból – hozzák be az italokat, sőt mostanában a kurdok lettek az egyik legfontosabb “közvetítő elem” ezen a téren. A csempészetből származó bevétel nagysága elérheti a több száz millió dollárt, egész települések élnek meg a határ mentén történő alkoholbehozatalból.  Sőt, a nagyvárosokban most már egyes “magánvállalatok” házhoz szállítást is vállalnak, az interneten keresztül rendelik meg az alkoholt és ezt elviszik a megrendelőnek. Nem ritka, hogy néhányan „saját kezűleg” állítják elő az alkoholos italt, ám ez a legtöbbször oda vezet, hogy valami szennyezőanyag kerül bele vagy „túl töményre” sikerül. Ezért gyakoriak az alkoholmérgezéses esetek az országban.

A kép forrása: Europress/AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez