Tömegesen menekülnek el az emberek Dárfúrból

Ismét tömegesen menekülnek el az emberek az év eleje óta a szudáni Dárfúrból, ahol a kormány újabb hadjáratot indított a lázadók ellen.

Edmond Mulet, az ENSZ-főtitkár békefenntartó küldetésekért felelős helyettese a Biztonsági Tanácsot tájékoztatva elmondta, hogy a katonai offenzíva második szakaszában legalább 78 ezer ember kényszerült elhagyni a lakóhelyét, de olyan jelentések is érkeztek a világszervezet humanitárius munkatársaihoz, hogy valójában a szám elérheti a 200 ezret is. Dárfúr északi részén, Dzsebel Marra térségében a legsúlyosabb a helyzet, ahol a leghevesebb harcok folynak.

Komoly nyugtalanságot keltenek azok a jelentések, amelyek arról szólnak, hogy válogatás nélkül támadják a civileket – mondta. Dáfúrban 2003 óta válság van. A helyi afrikai törzsek az üldöztetésükre panaszkodva akkor lázadtak fel az arabok uralta központi kormány ellen. Emberi jogi csoportok a kormányt vádolják azzal, hogy megtorlásul arab milíciákat uszított a törzsek ellen.

Ezt a kartúmi kormány tagadja. A szudáni kormány tavaly távozásra szólította fel az országból a mintegy 20 ezer fős nemzetközi békefenntartó erőt, de Mulet értésre adta, hogy ez nem fog gyorsan menni. Ehhez politikai megoldás kell a felek között, valamint meg kell vitatni az ENSZ-ben és az Afrikai Unióban is – mondta.

Fotó: Europress AFP Images

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez