New Deal Brazíliában?

A bizalom visszaszerzését, a GDP 3,5 százalékos növekedését reméli Brazília elnöke attól a magánszektort is helyzetbe hozó beruházási programtól, amely mögött az állam áll.

Brazília elnöke ismertette legújabb gazdaságélénkítő programját. Dilma Rousseff asszony a magánszektor szerepvállalását feltételezi a tervbe vett 7 ezer kilométer út megépítésénél, négy nagy repülőtér és több kikötő megvalósításánál, illetve a vasútépítésnél. Az államfő jelezte azt is, hogy legalább 3,5 százalékos GDP-növekedésre számít. Elismerte, hogy a korrupciós botrány hatásai nem múltak még el. Megszólalt – a Financial Times ugyancsak idézi – a brazil autógyártók szövetségének a vezetése is, ott erre az évre 18 százalékos termelés-visszaesést vetítenek előre. A tervezési miniszter, Nelson Barbosa a mezőgazdaság teljesítményjavulását részletezte, illetve azt, hogy négy év alatt a gabonatermelést sikerült megduplázni. Emellett a repülőtereken 2,5-szerte több az utas, az utakon közlekedő járművek száma megháromszorozódott. A Financial Times konjunktúraelemző intézmények reagálásait is ismerteti, a makrogazdasági kiigazítási tervvel leginkább a Goldman Sachs szakértői elégedettek: esélyt látnak a költségvetési egyensúly visszaállítására, az infláció visszavágására. Fotó:AFP

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez