Laoszi légügyi delegáció Budapesten

Első alakalommal látogatott Magyarországra a Lao Airlines két magas rangú vezetője. A látogatás célja tárgyalások folytatása a magyarországi GSA-vel az AVIATION Bt.-vel a Magyarországról illetve a kelet-európai országokból Laoszba irányuló forgalom növelésére.

A Lao Airlines  kereskedelmi elnökhelyettese Mr Saleum Tayarath elmondta, hogy Magyarországról egyre többen utaznak Laoszba, mivel a Lao Airlines járataival és kedvező díjtételű repülőjegyeivel körutazást tehetnek a környező országokba. Szintén nő azok száma, akik thaiföldi útjuk  kiegészítéseként  látogatnak el az alig másfélórányi repüléssel elérhető Vientiane-ba, ahonnan tovább repülhetnek az UNESCO örökségnek nyilvánított Luang Prabangba, majd innen tovább a kambodzsai Angkorba vagy a vietnami Ho Chi Minh City-be. A delegáció tagja volt  Mr Sitthideth Douangsiththy is, aki a korporét tervezési igazgató és különösen szívén viseli a magyarországi forgalom növelést, hiszen egyetemi éveit Budapesten töltötte és kiválóan beszél magyarul.
IMG_20150618_183924
Az új géppark és a szolgáltatások magas színvonalának köszönhetően  2015. júniusában a Lao Airlines megkapta az ISO9001-es elismerést a legjobb „inflight Service” címet. Az ünnepélyes díjátadáson jelen volt dr. Somphone Douangdara a Légitársaság elnöke, Somsamai Visounalath és Rada Sunthorn elnökhelyettesek . A díjat a legjobb szolgáltatásért, emberi munkaerő biztosításáért és a repülés biztonsága érdekében kifejtett tevékenységért ítélik oda.
1)    Sárdi Rudolf, Lao Airlines magyarországi képviselője, Saleum Tayarath, kereskedelmi elnökhelyettes és Sitthideth Douangsiththy, korporét igazgató
2)    Sárdi Rezső, AVIATION Bt. ügyvezetője, Saleum Tayarath, kereskedelmi elnökhelyettes, Sárdi Rudolf, Lao Airlines magyarországi képviselője és  Sitthideth Douangsiththy, korporét igazgató
3)    Saleum Tayarath, kereskedelmi elnökhelyettes, Sárdi Rezső, AVIATION Bt. ügyvezetője, Sárdi Rudolf, Lao Airlines magyarországi képviselője és Diószegi Ilona, product manager
IMG_20150618_183641
Uhljár Ildikó
(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez