Az újabb magyar orvosmisszió első napja Ugandában

A Magyar Afrika Társaság (AHU) már a 11. orvosi misszióját küldte a fekete kontinensre. Korábbi felhívásuknak köszönhetően számos orvos jelentkezett önkéntesnek, akik közül június 19-én egy négytagú csapat indult Ugandába. A misszió tagjai egy hónapig dolgoznak az ország keleti részében, orvosi ellátást nyújtva a rászoruló helyieknek, gyerekeknek és felnőtteknek egyaránt. Munkájukat helyi partnerszervezetünk, a kampalai HTCC vezetője, Lukács Balázs segíti. A misszió blogjának első része.

Első reggelünk Mbaléban. Már parádés fennforgás a lakásban, mire mindenki előbújik hunyorogva a kis rózsaszín hálószobájából. Gyorsan készülődünk, közben megérkezik Balázs és Zsuzsa, aztán kisvártatva befut James (Mutende miniszter úr) és stábja is, mindenki izgatott és vidám. Lassan összegyűlünk az asztalnál, miközben Rose és Ilena kontinentális reggelit szolgálnak fel. Megbeszélés és eligazítás, nevetgélés, majd fel is kerekedünk hamar, Dr. Dominikkal – a város kultikus orvosával – van találkozónk délelőtt, aki felajánlotta, hogy körbevezet minket a központi kórházban.

Rövidke rallizás a motoros forgatagban és meg is érkezünk. Dr. Dominik hihetetlen lendülettel fogad minket, elegáns újhullámos öltönyében valóban lehengerlő benyomást tesz ránk. Elsőként a kórház igazgatónál kezdünk. Kedves, nyugodt, deres halántékú ember, halk derűvel mesél a kórházról és az általános ellátási viszonyokról, majd ismét Dr. Dominik oldalára kerülünk, aki karonragadva végigvezet a kórház osztályain. Széles mosollyal mutat be minket az orvosoknak és nővéreknek, sőt több beteggel is vált néhány szót sűrűn tréfálkozva.

Belgyógyászat, Sebészet, Gyermekgyógyászat, Szülészet – ezeken az osztályokon folyik a gyógyítás. A kórteremek jócskán zsúfoltak, folyamatos a nyüzsgés, tesz-vesz a személyzet. Egy elsődleges kezelő helyiség és egy diagnosztikai szárny is helyet kapott a kórházban, valamint egy teljesen különálló központi műtő.

A pavilonok között betegek tanyáznak a fűben, legtöbbjük anyuka karonülő gyermekével. A látványt legelésző-rohangáló állatok is színesítik. Az emberek nagy része ráérősen cseveg, de sokan összeszorított fogakkal várják az ellátást a földön kuporogva.

Összességében mégis békés a miliő, ami nagyban köszönhető a nyugodt tempójú és határozott nővéreknek, akik a folyamatosan igazgatják az ellátás menetét.

A körbevezetés végeztével a kórház kapujában búcsút veszünk Dr. Dominiktól, aki végezetül meginvitál minket a keddi esetmegbeszélésekre is.

Napunkat a külvárosi egészségházak bejárásával folytatjuk, ahol az elkövetkező hetek munkáját fogjuk végezni. Sorra megyünk az állomásokon, mindenhol egy mosolygós főnővér fogad, csak pár beteg lézeng az épület előtt. Itt is kapunk rövid körbevezetést, bemutatják a vizsgáló helységeket, a szerény gyógyszerraktárt, illetve felderítjük, hogy helyszínenként milyen diagnosztikai lehetőségek adódnak majd. A legtöbb helyen örömmel nyugtázzuk a gyors tesztek (pl. Malária, HIV, Hepatitis B – és vizeletteszt) elérhetőségét.

Jól megtúráztatjuk Balázs Nissanját, ami ezúttal kissé méltatlankodva megáll az út szélén, már hazafelé tartva. Persze alig telik bele negyedóra, máris a helyszínre siet James, aki hazafuvart szervez nekünk. Mindezt végig a megszokott széles mosollyal az arcán. Na, éppen jókor, mert miután bepattanunk a miniszteri Toyotába, leszakad az ég.

Szerencsésen hazaérünk a terepszemléről, ahol nem kis ámulatunkra már fő a fejedelmi afrikai vacsora. A menü zöldségleves, szamoza krumplival és húsos zöldborsós mártással.

Ellenszavazat nélkül úgy döntünk, hogy a vacsora elkészültéig elugrunk a közeli tetőteraszos vendégházba egy italra. Itt várjuk be Balázst is, aki közben az autó sorsát egyengette, és egy antikolt kisgarázsból érkezik, arcán enyhén szkeptikus mosollyal.

Nagyot koccintunk a nap kalandjaira, majd elindulunk haza vacsorázni. Az étel finom, és holnapi első munkanapunkról és a ránk váró izgalmakról beszélgetve kellemesen telik az este otthonunk teraszán.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez