Újra veszélyben az iráni atomalku

Kemény és sok munka vár a tárgyaló felekre annak érdekében, hogy sikeresen meg tudjanak állapodni Irán atomprogramjáról – közölte szombaton John Kerry amerikai és Mohammad Dzsavád Zaríf iráni külügyminiszter kettejük mintegy kilencven perces megbeszélése után a bécsi Coburg-kastélyban. Laurent Fabius francia külügyminiszter közölte, három olyan feltétel van, amelyet Iránnak még el kell fogadnia.

Kerry és Zaríf egyetért abban, hogy sok munka van még hátra, noha az Európai Unió közvetítésével az érintett felek június 30-át határozták meg az iráni nukleáris program korlátozásáról szóló átfogó, végleges megállapodás kidolgozásának határidejéül. Zaríf jelezte, sok kérdésben továbbra sincs egyetértés.

A francia külügyminiszter a tárgyalásokat illetően kijelentette, Iránnak még el kell fogadnia három olyan feltételt, amelyek nélkül nem jöhet létre tartós megállapodás. Ennek kapcsán említette az atomprogrammal kapcsolatos kutatási és fejlesztési kapacitás hosszú távú korlátozását, a létesítmények szigorú ellenőrzését és a szankciók automatikus visszaállítását abban az esetben, ha az iszlám köztársaság nem tartaná be vállalt kötelezettségeit.

A tényleges határidő július 9-e lehet

Az utóbbi napokban Irán és az 5+1-es csoport (az Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Franciaország, Oroszország, Kína és Németország) mintegy 250 diplomatája próbált megegyezésre jutni az atomprogram technikai kérdéseiben Bécsben. Abbász Aragcsi iráni külügyminiszter-helyettes pénteken arról számolt be, hogy továbbra is vannak „bizonyos jelentős problémák” a tárgyalásokon.

A tervek szerint a hét végén az érintett országok külügyminiszterei, valamint Frederica Mogherini, az Európai Unió kül- és biztonságpolitikai főképviselője és elődje, Catherine Ashton is megérkezik Bécsbe, hogy csatlakozzon a tárgyalások utolsó szakaszához.

Egyes nyugati diplomaták szerint a tárgyalások elhúzódhatnak néhány nappal, sőt a tényleges határidő július 9-e, ugyanis az amerikai küldöttségnek addig kell a kongresszusnak bemutatnia a kész megállapodást. Az amerikai törvényhozás által elfogadott törvény értelmében amennyiben a megegyezést július 9-éig bemutatják, az áttekintésére harminc nap áll rendelkezésre, mielőtt Barack Obama elnök megkezdheti az Iránt sújtó szankciók feloldásának elrendelését.

Az egyezség értelmében a nyugati hatalmak enyhítenének az Iránt sújtó nemzetközi szankciókon, ha Teherán ellenőrizhetően csakis békés céllal folytatna atomprogramot.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez