Fellázadtak a háziasszonyok: országos razzia az impotenciát okozó pancsolt szeszek ellen

Csak tavaly több mint 70-en ember halt meg alkoholmérgezésben és az idén is történtek már hasonló esettek házi pancsolt szesz elfogyasztásától. A háziasszonyok, illetve felességek ezért nyomatékosan kérték a kormányt cselekvésre a „gyilkos szeszek” ellen, ami néhány körzetben már jelentősen megtizedelte a munkaképes férfiak számát.

A kenyai kormány az egész országra kiterjedő, négy napos razziát rendelt el, hogy összegyűjtsék és megsemmisítsék a mérgező italokat, illetve felszámolják azokat a házi zúgfőzdéket, ahol elő állították ezeket. A hatóságok azokra a boltokra és üzletekre is lecsapott, ahol illegálisan árulták a pálmalevélből készült mérgező kotyvasztásokat. Ezekből a helyekből négyet azonnali hatállyal be is zártak és a tulajdonosokat letartóztattak a rendőrök.

A házi pancsolt szeszek nagy népszerűségnek örvendenek Kenyában, főként az ország központi régiójában, ahol a helyieknek nincs pénzűk bolti italokra, de azért van igényűk arra, hogy rendszeresen alkoholmámorba essenek.

A helyzet azonban rendkívül aggasztó. Uhuru Kenyatta elnök pár napja még arról beszélt, hogy néhány körzetben már „függőséget” okozott, az általa „gyilkos főzetnek” nevezett pia. Háziasszonyok is megerősítették, hogy a pancsolt piák tönkreteszik a férfiakat és ezért nem rég demonstrációt is tartottak, hogy felhívják a kormány figyelmet és azonnali cselekvésre ösztönözzék. Az asszonyok felháborodása jogos és a férfiak viselkedése pedig érthetetlen, mert ezeknek a szeszeknek a tartós fogyasztása halált vagy jobbik esetben impotenciát okoz.

A razzia jelenleg is tart Kenyában.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez