Elefánt kiárusítás Zimbabwéban

Még most rohanjon a dél-afrikai országba, hogyha szeretne egy elefántot vásárolni a hátsókertjébe.

Az elefántok iránt a kínaiak mutatták a legnagyobb érdeklődést, akik 20 darabot vásároltak a zimbabweiektől, hogy feltöltsék a dél-kínai Chimelong Szafari Parkot, Guangzhouban. Az elefántokat azóta már le is szállították az afrikaiak, akik egy darab állatért 40 ezer dollárt kaptak a kínaiaktól.

Az üzlet több civil szervezet felháborodását váltotta ki. A zimbabweiek azonban jelezték, hogy az elefántok eladásából származó bevételt a Hwange Nemzeti Park fenntartására fordítják, ahonnan a most eladott elefántok is származtak.

„Egy életen át tartó gondozásban lesz részük az elefántoknak” – közölte közleményében a Zimbabwei Természetvédelmi Szervezet (ZCTF), amely egy éve még hevesen bírálta az üzletet. Közben Saviour Kasukuwere zimbabwei környezetvédelmi miniszter is megszólalt az ügyben, aki szintén azt mondta, hogy a mostani üzletben nincsen semmi „különleges”, ugyanis az része az zimbabwei vadvédelmi programnak.

Zimbabwe azon kevés afrikai országok közé tartozik, ahol az utóbbi időkben megszaporodott az elefántpopuláció. A Hwange Nemzeti Park pedig jelezte, hogy az elefántok komolyan veszélyeztetik a környéken élő településeket. A helyi ültetvényeket pedig rendszerint lelegelik és tönkreteszik. Ezért is volt szükség az elszállításukra.

A 20 darab elefánt mellett a kínaiak egyébként még 30 oroszlánt is vásároltak.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez