ISIS zászlóval a Big Ben alatt

Ez most tényleg az Iszlám Állam zászlaja volt, nem olyan troll-lobogó, mint amilyent alig tíz napja, a londoni Pride-on szúrt ki a CNN. Egy apa sétált vele, a hátára terítve, miközben nyakában ülő kislánya egy kisebb változatot lobogtatott.

Egy koreai turista fotózta le a sokkoló pillanatot, amint a férfi a gyerekkel együtt vonult a brit parlament melletti járdán. Néhány perccel később a rendőrök feltartóztatták – aztán elengedték őket. Alig néhány nappal a 7/7, a londoni merényletek 10. évfordulója előtt. És egy héttel a tunéziai mészárlás után, amelynek 30 brit áldozata is volt.

A rendőrök azt mondják: azért nem tartóztatták le, mert úgy ítélték meg, hogy az akció nem lépte át a törvényesség kereteit. A közösségi média népe másként mérlegelt: sokan annak adtak hangot, hogy ezután még kevésbé érzik magukat biztonságban a londoni utcákon. Volt, aki remélte, hogy az egész csak hoax volt, és akadt, aki szerint csak Nagy-Britanniában történhet meg, hogy ilyen helyzetben továbbengednek valakit a rendőrök.

A Scotland Yard egyik szóvivője a Daily Mail-nek azzal érvelt, hogy önmagában az, hogy valaki egy jelképet vagy zászlót visz, ölt magára vagy tesz ki, nem törvénysértés. Csak akkor az, ha olyan módon teszi mindezt, hogy azzal azt sejteti, hogy támogatója vagy tagja egy betiltott szervezetnek. “Jóllehet az ISIS támogatása, vagy az ISIS-tagság törvénytelen, az nem bűntett vagy szabálysértés, ha valaki egy független állam létrehozását pártolja.”

A belügyi szóvivő szerint viszont “Az ISIS betiltott csoport. Ha annak a jelét mutatod, hogy támogatod, igenis, törvénysértést követsz el.” Mindazonáltal ez egy operativ döntés volt, és a belügy nem kommentál egyedi eseteket – tette hozzá a szóvivő.

A Scotland Yard volt terrorelhárító főnöke, Peter Clark szerint az ISIS hatalmas és halálos fenyegetést jelent Nagy-Britanniára nézve. Pillanatnyilag naponta vesznek őrizetbe valakit terrorral kapcsolatos bűncselekmények miatt. Ez a legmagasabb arány az elmúlt 15 évben, leszámítva a 2001. szeptember 11-ét és a 2005. július 7-ét követő napokat. Most 120-an várnak a tárgyalásukra. És az elmúlt 10 évben minden évben sikerült megakadályozni egy nagy terrortámadást  az országban.

Június végén egyébként volt már zászlóügy Londonban. Akkor a CNN vélt kiszúrni egy ISIS-zászlót a Pride-on. De az troll-lobogó volt. Míg az Iszlám Állam fekete zászlaján arabul az áll, hogy Allah az egyetlen isten, és Mohamed az ő prófétája, a felvonuláson vitt lobogón a szöveg helyett szexuális segédeszközök voltak láthatók.

 

(Visited 3 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez