Hordárok, avagy őrültek futóversenye Malawiban

Immáron 19. alkalommal rendezték meg a Mulanje hegységben a „Hordárok versenye”, „Porters’ race” nevezetű extrém futóversenyt. A futók 25 kilométeres távot tesznek meg, miközben 650 méteres szintről egészen 2000 méter fölé is felfutnak keskeny ösvényeken, majd újra leereszkednek a start/célhoz. Az útvonal sok sziklával tarkított, meredek részen visz át, ami veszélyes is, ezért nem véletlen, hogy az „őrültek versenyé”-nek is nevezik.

Idén a férfiak mezőnyében címvédésre került sor. Charles Musowa 2 óra 9 perc és 37 másodperc alatt teljesítette a távot, melyet 284 indulóból sokan mezítláb futottak végig.

A női mezőnyben Doreece Fisher bizonyult a leggyorsabbnak. 2 óra 34 perc alatt futotta le ezt a gyilkos távot. Ezzel nem csak győzött, de saját legjobb idejét is 22 perccel javította meg!

Igen figyelemre méltó, hogy mind a férfi, mind a női versenyzők pontosan ugyanakkora díjazásban részesültek!.A győztesek fejenként 150,000 malawi kwachát tehettek zsebre, ami körülbelül 93,000 forintnak felel meg. Ez igen jelentős összegnek számít Malawiban, ahol a lakosság nagy része napi 500 forintnál kevesebből él meg.

Idén először a szervezők komoly programot állítottak össze a nézőknek. Volt színpad, több fellépővel – köztük a HTCC partnerével, a Jacaranda Iskola kórusával és táncosaival -, koncertekkel, a díjakat maga a turisztikai miniszter adta át.

Fehér ember nem hogy még nem nyert egyszer sem, de a szervezők szerint az első harmincba sem került még be soha!

Jövőre is megrendezik a versenyt. Ha valaki ezt a cikket olvasva megtalálta a kihívást magának 2016-ra, bátran jelentkezzen a HTCC Malawi dolgozóinál a malawi@htcc.org.hu ímél címen! Szívesen segítünk minden információval!

A  győztes érkezik a  célba
A győztes érkezik a célba
A győztesek
A  kiinduló pontról látni a  verseny legmagasabb pontját is
A kiinduló pontról látni a verseny legmagasabb pontját is
A  női győztes Doreece Fisher
A női győztes Doreece Fisher
A  színpad és a tömeg
A színpad és a tömeg
A verseny  után ilyen kristálytiszta vízű tavakban lehet hűsölni
A verseny után ilyen kristálytiszta vízű tavakban lehet hűsölni
Charles Musowa,  férfi győztes
Charles Musowa, férfi győztes
Egy  különleges hajköltemény
Egy különleges hajköltemény
Gyönyöru helyeken fut a verseny
Gyönyöru helyeken fut a verseny
Jacaranda  fiú kórus
Jacaranda fiú kórus
Jacaranda Iskola  táncosai
Jacaranda Iskola táncosai
Nem  veszélytelen bár ez csak egy kisebb  horzsódás
Nem veszélytelen bár ez csak egy kisebb horzsódás

 

(Visited 2 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez