A rák jót tesz, az oltások nem

Ezt tanítják Kanada talán legelismertebb iskolájában, a Torontói Egyetemen. Már két éve elérhető az az “Alternatív egészség: gyakorlat és elmélet” című kurzus, amelyet egy Beth Landau nevű tanár tart, aki többször bátorította már az ország szülőit, hogy ne oltassák be gyerekeiket.

A tudományt és ésszerűséget mellőző oltásellenes hozzáállás már önmagában is veszélyes és kártékony. Mostanában rengeteg anyag jelent meg a médiában arról, hogyan okozhatja ez bizonyos régi, szinte kiírtott betegségek felbukkanását.

Landau azonban teljesen új szintre emelte az oltásellenes mozgalmat, ugyanis eddig főként egyértelműen hozzá nem értő, magányos és feltehetőleg paranoiás téveszméktől szenvedő egyének ontották az internetre az igét. Most azonban egy nemzetközileg is elismert, tudományos körökben is magasan jegyzett intézmény falain belül került elő a bizonyítékokat mellőző félrevezetés.

A kurzus kilencedik hetében jött el a pont, amikor a legtöbben már nem bírtak megukkal: Landau azt állította óráján, hogy bizonyos oltások autizmust okoznak (ezt már több tudományos munka is megcáfolta), illetve – ennél még durvább is lesz – hogy a kanyaró és a bárányhímlő egyenesen jót tesz a gyerekek fejlődésének (feltehetőleg ez a betegségben meghalt gyerekekre nem vonatkozik).

Természetesen a feladott kötelező olvasmányok sem nevezhetőek túlságosan tudományosnak. Sőt, egyetlen egy, az oltásokkal egyetértő szakmai anyag sem található közöttük. Amelyek pedig Landau igazát bizonyítják, távolról sem felelnek meg a szakmai elvárásoknak.

A legjobbat azonban a végére hagytuk: egy olvasmány a következő címet viselte: “A rák nem betegség, hanem túlélő mechanizmus”. Lényegében arról szól, hogy a rákos megbetegedések tartják életben az embereket, akik egyébként más betegséggel küzdenek, melyeket még nem fedeztek fel. Nem meglepő módon sem Landau, sem a “tanulmány” nem találta fontosnak, hogy onkológusokat kérdezzenek a témáról.

Érthetetlen, hogy a 188 éves múltra visszatekintő intézmény miért vállal ekkora kockázatot egy ilyen egyértelműen problémás kurzus miatt. Bár kétségtelenül megpróbálták eltussolni az ügyet, állítólag senki sem panaszkodott a kurzusra, az egyetem újsága azonban egyértelműen ennek az ellenkezőjét bizonyította.

Fotó: Wikipedia

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez