Hogyan nyaralnak a kubaiak: ott is irány a tenger

Az az átkozott helyzet, hogy minden odalról víz vesz körül – ezt a kubaiak egy irodéami eredetű mondásként tartják számon, és közondásként ismételgetik, de ilyenkor nyáron mégis úgy érzik, ez jó dolog. Nincs olyan kubai, amely 150 kilométernél távolabb lakna a tengertől, a többség azonban éppen a partja mentén él.

Így aztán a gazdasági gondokkal küzdő kubai lakosságnak nem kérdés, hogy mit csinál a szabadsága alatt: elmegy fürdeni. Ez persze nem azt jelenti, hogy az Európából imert úticélú luxusstrandokat ellepik a kubai dolgozók – többségük a liftesfiú borravalójakor már zavarba jönne, – hanem azt jelenti, hogy elmennek a legközelebbi strandra. Juliusban és augusztus a szigetország szó szerint belefullad a nyárba, ilyenkor a szokásosnál is melegebb van és aki teheti, a víz mellett pihenget. Ez nem jelenti azt sem, hogy az átlagosan havi 20-25 dollárnyi  pesót kereső kubai dolgozó válogatni kezd a strandok között. Ez inkább azt jelenti, hogy a lakóhelye vagy rokonai lakóhelye közelében lemegy a tengerpartra fürdeni, napozni.

Már vannak olyan ..népi strandok” is, ahol a kormány napernyőket helyezett el a lakosság számára – ilyen a Camagüey közelében lévő Santa Lucia strand. Éveken át a helybéliek azt fájlalták, hogy emberi kéznek nyoma sincs a strandon – egy álom az európai nyarló számára, persze ha nem számítja bele az erős napsütést, amely elől nincs menekvés. A kubaiak éppen ezt nehezményezték, sehol egy árnyék – most már van, a város vezetése kihelyezte az ingyen igénybe vehető napernyőket, a helyi kézművesek alkotásait.

S az sem igaz már teljesen, hogy a szállodákban a külföldiek maguk között vannak: egyes helyeken megjelentek a tehetős kubaiak, akik meg tudják fizetni a borsos árakat. Külföldre ugyanis nem egyszerű utazni. Távoli országok közül csak Oroszország, Mongólia, Grúzia és Szerbia nem kér vízumot  a kubaiaktól és persze Ecuador sem.

Az persze ugyancsak nem igaz, hogy a kubaiak havi 20-25 dollárból élnének, mindenki talál valamilyen alternatív pénzkereső megoldást is. Aki viszont a pártfőiskolát végezte vagy a forradalmi élcsapat hű munkatársa ma is, az bizony nem tud sem repülőjegyet venni, sem szállodába menni a fizetéséből. Az övéké bizony nem sokkal több 20 dollárnál….

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez