Egyre több kerületben ismerik el a melegeket

Mérföldkőnek számított a lépés tavaly februárban, amikor Sibuja kerülete Tokióban bejelentette, hogy jogilag elismeri az azonos neműek közötti viszonyt. Ezzel a meleg párok is olyan jogokat szerezhettek, mint a heteroszexuális párok. Most Szetagaja kerület is beindította a kampányt.

Nagyon sokan támogatták Sibuja lépését, ami most lehet, hogy egy dominó-effektus elindítója lesz. A Sibujával szomszédos Szetagaja kerület szintén bejelentette, hogy el fogja ismerni az azonos nemű párokat jogilag, idén novembertől.

A kerületi tisztviselők július 29-én jelentették be a döntést. Bár még nem ismertették a pontos terveket, vannak remények arra nézve, hogy bővül a meleg párok mozgástere jogilag, illetve hogy ez ismét jelentősen csökkenteni fogja az LMBT közösségekkel szembeni előítéleteket. A tanúsítványokat a pároknak idén novembertől adják ki.

Az azonos nemű párok gyakran küzdenek lakhatási gondokkal, mert elutasítják őket a lakásvásárláskor, és albérlet esetében is. A kórházban sem kapnak jogot, hogy meglátogassák beteg párjukat, mivel jogilag nem családtagnak számítanak. Sokan remélik, hogy Sibuja és Szetagaja lépései csökkentik az ilyen alapú megkülönböztetést.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez