Szakértők tesztelik fogyasztás előtt a fesztiválozók drogjait (videóval)

Bogotában szakadó eső ellenére is ezrek álltak sorba, hogy bejuthassanak a népszerű Rock al Parque 2015 fesztiválra. A bejáratnál – amint azt odahaza is megszokhattuk – rendőrök ellenőrzik a belépőket, fegyverek, üvegek és drogok után kutatva. A rendőrkordon után pedig alig néhány méterrel komplett mobillaborral felszerelt szakértők csoportja várja a vendégeket, mégpedig azzal a céllal, hogy ellenőrizzék a fesztiválozók kábítószer-készletét, és felvilágosítsák őket a fogyasztandó szerek jelentette egészségügyi kockázatokról.

A bogotái Acción Técnica Social önkéntesei előtt van, aki néhány gramm kokaint, mások amfetamin származékokat, és még ki tudja milyen gyorsítót vagy nevettetőt pakolnak ki a pultra. A civilszervezet munkatársai a szerekből vett minták vizsgálata során pontosan meghatározzak annak hatóanyag-tartalmát, illetve azonosítják a drogban található adalékanyagokat és szennyeződéseket. A drog vizsgálata után a szakértők az adott szer fogyasztásának veszélyeiről és a kockázatok csökkentésének módjairól tájékoztatják a nagykorú, és a szűrést önkéntesen vállaló fesztiválozókat. A civilszervezet sátra mellett külön pihenő részleg várja az utazásban vagy pörgésben megfáradt, túladagolt vagy éppen bepánikolt drogfogyasztókat, akiket szakértők segítenek át a nehéz órákon.

“A feladatunk az, hogy a lehető legtöbb információval lássuk el azokat, akik úgy döntöttek, hogy drogokat fogyasztanak.”

– mondja Molina a vegyész, aki éppen két 18 éves fiatal kokainját vizsgálja, az úgynevezett Scott-féle félkvantitatív teszttel. Az eredmények szerint a fiúk által beszerzett por hozzávetőlegesen 50-75%-os tisztaságú, ami jó hír a fogyasztónak. Nem csak azért, mert jobbat kap a pénzéért, hanem azért is, mert a tapasztalatok szerint a silányabb, 25-50%-os tisztaságú kokaint az utóbbi időben kellemetlen mellékhatásokat okozó állatorvosi nyugtatókkal ütik fel a nepperek.

A vegyész a vizsgálat után feljegyzi, hogy a srácok Bogotá melyik negyedében és mennyiért vásárolták a drogot, amely adatok valós képet szolgáltatnak a városban piacra dobott kábítószerek áráról és minőségéről. Mindez pedig a vendégeket egymás után motozó rendőröktől alig karnyújtásra zajlik.

“Nézeteink szerint mindenki szabadon dönt arról, hogy milyen szereket fogyaszt. Mi csak információval látjuk el azokat, akik erre igényt tartanak.”

A gyakorlat azt mutatja, hogy a tulajdonosok akkor sem mondanak le a beszerzett drogról, ha az a szakértő szerint is nyilvánvalóan adalékokkal felütött cucc, de arra is akad példa, hogy a negatív szakvélemény nyomán a fiatalok elállnak a kétes anyag fogyasztásától. Az Acción Técnica Social által 2009-ben indított program 2014-es adatai szerint, a tesztelt kokain 65%-a jelentősen szennyezett, alig 50%-os tisztaságú. Érdekes adat, hogy a megvizsgált több száz – elméletileg LSD tartalmú minta egyikében sem sikerült kimutatni  lizergsav-dietilamidot, azonban a bélyegek nagy százaléka 25i-NBOMe-t tartalmazott. Ez utóbbi szintén erős hallucinogén, azonban egy meglehetősen új vegyület, amelynek farmakológiai és viselkedésbeli veszélyeiről még csak igen kevés meggyőző adattal rendelkeznek a vegyészek. Szintén az Acción Técnica Social vizsgálatai nyomán sikerült azonosítani jó pár, MDMA helyett DOC-ot (2,5-Dimethoxy-4-chloroamfetamin) tartalmazó tablettát, és az is nyilvánvalóvá vált, hogy a Bogotában fogyasztott drogok többsége “pancsolt” cucc.

A statisztikák szerint Kolumbiában ma a marihuána a legnépszerűbb drog, amelyet a ranglistán másodikként a kokain követ. A kolumbiai drogproblémáról beszélve az Andoki Egyetem drog- és biztonságpolitikai kutatóközpontjának vezetője, Daniel Mejía az El Tiempo helyi napilapnak elmondta, hogy a kínálat visszaszorítására tett erőfeszítések ellenére az országban konstans növekedést mutat a kábítószer-fogyasztók száma, illetve könnyebben és olcsóbban lehet a tiltott szerekhez jutni, mint korábban.

A szakértő szerint fogyasztás visszaszorítására a prevenciós és tájékoztató jellegű programok jelenthetnek megoldást, amelyek azonban, akárcsak a világ számos már országában – háttérbe szorulnak a problémát közbiztonsági és büntetőjogi eszközökkel kezelni kívánó megközelítések mellett.

(Visited 7 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez