Melyik a világ legvacakabb légitársasága?

A kérdésre nem könnyű felelni, hisz annyi már a légitársaság, mint égen a csillag, és annyira kevés köztük az igazán jó. De a szakemberek az Air Koryo-ra szavaznak. Vélhetően az utasok is.

Ha megsérted a fotózási tilalmat, egyből jön a stewardess, és maga törli ki a képet a gépedből. Ha pedig összegyűrsz egy újságot, amin a vezető, Kim Dzsongun portréja látható, keményen leszidnak, de még ennél rosszabbra is számíthatsz. Az Air Koryo ugyanis Észak-Korea légitársasága, és ez csak két furcsaság a sok közül, amelyek miatt nem nagyon népszerű.

Annyira nem, hogy már négy, egymást követő évben neki ítélték a világ legrosszabbja címet. Az egyetlen, amely mindössze 1 csillagot kapott a londoni székhelyű Sky Tracks ügynökségtől. A maximum öt volna, és összesen több mint 180 légitársaságot értékelnek. Az ítéletet pedig világszerte komolyan veszik.

Ugyanakkor vannak szakemberek is, törzsutasok is, akik vitába szállnak az Air Koryo besorolásával. Azt mondják: igaz, hogy meglehetősen sajátos, de megbízható a légitársaság. A Sky Tracks csillagjai pedig csak a kiszolgálásról szólnak, a biztonságról nem.

Az egyik pekingi utazási iroda munkatársa, aki gyakran utaztat az észak-koreaiakkal, egyenesen viccnek tartja az Air Koryo legrosszabb státuszát. Bár azt azért ő is elismerte az AP hírügynökségnek, hogy a légiutas-kísérők nem igazán beszélnek idegen nyelveket, nincs repülési magazin a fedélzeten, az ételek biztosan nem díjnyertesek, az öregebb gépeken pedig az utasok nyakába csöpög a víz a légkondiból. “De ez nem az Emirates, nem arra az utazási színvonalra kell számítani, amihez a világjárók hozzászoktak” – mondta.

Ha unatkozol a fedélzeten, nincs sok választásod. Az Észak-Koreában népszerű Moranbong lánybandát hallgathatod, amint hazafias ódákat énekel az ország vezetőjének, vagy észak-koreai rajzfilmekkel mulathatod az időt a mennyezetből lehajtható képernyőkön. A Peking és Phenjan közti, nem egészen kétórás úton egy ételt szolgálnak fel: ez az AP szerint némileg hasonlít a hamburgerre.

De mindez mégis fejlődés. A négy gépből álló nemzetközi légiflotta ugyanis csak 2008 óta létezik, és a gyerekbetegségeit is kinőtte már, például azt, hogy nem mondták be, mikor landol a gép, vagy kihagyták a biztonsági bemutatót. Nemrégiben a phenjani reptér barakkjait is lecserélték, még business-várót is építettek. Mindazonáltal Észak-Korea légitársasága nem igazán nemzetközi: Peking mellett csak két másik kínai városba repül rendszeresen, meg az orosz Távol-Kelet nagyvárosába, Vlagyivosztokba. A flotta orosz TU-204-esekből és AN-148-asokból áll. Amik nem kényelmesek ugyan, de meglehetősen biztonságosak – vélik a szakemberek.

Az észak-koreai légitársaságnál eddig egy végzetes baleset volt, 1983-ban, amikor még CAAK-nak hívták – mondja Harro Ranter, az Aviation Safety Network alapítója és igazgatója. Ez a független magánalapítvány több mint 10 ezer légikatasztrófa és géprablás részletes leírását dokumentálta az ötvenes évek óta. De az igazgató azt is hozzáteszi, hogy 32 év emberéleteket követelő baleset nélkül nem feltétlenül jelenti azt, hogy egy légitársaság biztonságos.

Mindazonáltal az Air Koryo-nak a jelek szerint egyetlen erőssége van: elviszi az embereket A pontból B pontba. A többit felejtsük el.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez