Műholdfelvételen az orosz harci gépek Szíriában

Egyre többen aggódnak amiatt, hogy Oroszország egyre tevékenyebben bonyolódik bele a szíriai polgárháborúba. A jövő héten az izraeli miniszterelnök utazik Moszkvába, hogy kifejezze a fenntartásait.

Netanjahu nem megy üres kézzel Putyinhoz. Visz műholdas fotót is, amivel alátámasztja az aggodalmát. És azt, amit eddig csak az amerikaiak állítottak, nevezetesen hogy Oroszország embereket és felszereléseket vitt már egy előretolt bázis kialakítására Szíriába. Azt nemrégiben viszont Lavrov külügyminiszter is közölte, hogy Moszkva harci repülőkkel és fegyverzettel is támogatja Aszad hadseregét.

A fotó a katonai repteret ábrázolja, Latakiában. A betonon már négy Szuhoj harci géppel. Az izraeli sajtó szerint arra kívánja figyelmeztetni a kormányfő az orosz elnököt, hogy mekkora veszélyt jelenthet Izraelre nézve, ha az Oroszországból Szíriába küldött halálos fegyverek utat találnak a Hezbollahhoz, vagy más terrorszervezethez.

Két hete izraeli tisztségviselők arra hívták fel a figyelmet, hogy iráni erők is részt vesznek a szíriai polgárháborúban. Egy magas  rangú hírszerző megerősítette, hogy az iráni elitegység, a Forradalmi Gárda több száz harcosa érkezett Szíriába, hogy együtt harcoljon Aszad elnökkel és az őt támogató Hezbollah síita szervezettel.

Az izraeli kettes csatorna nemrégiben jelentette, hogy orosz erők érkeztek Szíriába azzal a küldetéssel, hogy üzemeltessenek egy repteret, ahol fel- és leszállhatnak a harcokban Aszad oldalán résztvevő repülőgépek és helikopterek. De Moszkva szerinte nem csak gépeket küld, hanem szárazföldi erőket is az oroszok által üzemeltetett reptér védelmére.

Fotó: Channel2News

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez