5 tény az új moszkvai óriásmecsetről

Nem mindenki örült, amikor Vlagyimir Putyin orosz elnök átadta Moszkva legújabb és egyben legnagyobb mecsetét. Összeállításunkból kiderül, miért.

1. Még 1902-ben vásárolta egy tatár kereskedő azt a területet, ahol most az orosz főváros új központi mecsetje áll. Az egykori tulajdonos 1904-ben kezdett mecsetet építeni, de azt 2011-ben lebontották egy 2005-ben induló felújítási program keretében.

2. Nagy felháborodást keltett a régi mecset lebontása a közvélemény és a városvédők körében. Rusztam Rahmatullin, az egyik legnagyobb moszkvai városvédő egyesület koordinátora egyenesen barbarizmusnak nevezte az akciót. Több muszlim vezető is háborgott, szerintük történelmi örökséget pusztítottak így el. Az Orosz Muftik Tanácsa viszont a biztonsági szempontokat tartotta szem előtt, ugyanis részben már beomlott a régi épület.

mecset2

3. A munka 170 millió dollárt emésztett fel, ezt adományokból gyűjtötték össze. A legnagyobb összeget, 100 millió dollárt a dagesztáni üzletember, Szulejmán Kerimov ajánlotta fel édesapja emlékére. A palesztin vezető, Mahmud Abbasz 26.000 dollárt ajándékozott a palesztin gyerekek nevében. Törökország egy szószéket és a Mekka irányába néző imafülkét adományozta a mecsetnek.

mecset3

4. Az új mecset, Oroszország egyik legnagyobbjaként, tíz év alatt készült el. Tornyai 72, központi kupolája 46 méter magasak. Méreteivel csupán az ufai Szalavat Julajev mecset szárnyalja túl. A moszkvai új épület mintegy húszszor nagyobb a réginél. Légkondicionált, akadálymentes és hét mozgólépcső van benne. A falakra és a mennyezetre török szakemberek festettek hagyományos orosz díszítő feliratokat. A kupolát és a pavilonokat összesen 12 kilónyi aranylemezzel vonták be.

5. Bár 10.000 ember befogadására képes az új mecset, ezt mégis sokan keveslik. A tízmilliós Moszkvában ugyanis körülbelül két millió muszlim él. Őket az újon kívül még három, kétezer fős imaház látja el. Egyes vélemények szerint újabbakra volna szükség a külvárosokban, hogy a nagyobb ünnepekkor ne torlódjon fel a szokásos 100 ezres tömeg a központi utcákon.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez