Lelőtték Botswana egyik híres gepárdját

A gepárd nyakán ráadásul egy nyomkövető készülék is volt, hogy a kutatók folyamatosan nyomon követhessék mozgását és tanulmányozhassák életvitelét.

Legolas, a gyönyörű gepárd holttestét az autópálya mellett találták meg, mellette pedig töltényhüvelyeket is felfedeztek – közölte a Cheetah Conservation Botswana. Az állatvédő szervezet jelezte, hogy Legolas senkire és semmire nem jelentett veszélyt, és mivel haszonállatok sem voltak a környéken, teljesen indokolatlan volt a lelövése. Ezért nincs kizárva, hogy valaki a bundájáért végzett vele, de miután észrevette, hogy nyomkövető nyakörv van a nyakán, nem kockáztatott, és otthagyta. A rendőrség nagy erőkkel keresi a tettest. Mindenesetre a CCB arra kérte a gazdákat és az állattenyésztőket, hogy ha gepárdot látnak, ne öljék meg, inkább próbálják elijeszteni.

Legolast egyébként a Gyűrűk Ura egyik főszereplőjéről nevezték el az állatvédők. Legolas egyike volt annak a három gepárdnak, amelyeket korábban még azért fogtak be, hogy nyomkövető nyakörvvel lássák el őket. A kutatók ugyanis már régóta szerették volna tanulmányozni a gepárdok vadászati szokásait, amiről mind a mai napig nagyon keveset tudni. Legolas egyébként a valaha befogott legnagyobb gepárd volt, súlya meghaladta a 68 kg-ot.

A gepárdokat a világ legveszélyeztetettebb állatai között tartják számon. Becslések szerint körülbelül 10 ezer egyed él még a vadonban, Afrikában. Az orvvadászat miatt azonban számuk rohamosan csökken, bundájukra ugyanis hatalmas a kereslet a feketepiacon.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez