Kelet-európai csempészektől próbál nukleáris anyagokhoz jutni az Iszlám Állam

Az FBI segített megakadályozni, hogy kelet-európai bandák nukleáris anyagokhoz juttassák az Iszlám Államot vagy más, közel-keleti szélsőségeseket. Méghozzá nem is csak egyszer, hanem négyszer, mégpedig a moldovai hatóságokkal karöltve – értesült az Associated Press. Az ügynökség szerint Moldovában működik a nagy atom-feketepiac.

Klasszikus kémmódszerek, beépülés és a legfejlettebb technológia – ezek kombinációjával torpedózott meg az elmúlt öt évben négy olyan üzletet is a moldovai hatóságokkal karöltve az FBI, amelyek résztvevői orosz kapcsolatokkal bíró bűnszövetkezetek lettek volna az egyik, és közel-keleti szélsőségesek a másik oldalon. Az utóbbiak radioaktív anyagokat vettek volna az előbbiektől – adja hírül az AP.

A legutóbbi eset februárban volt: egy nagy láda cézium cserélt volna gazdát, annyi, amennyivel több háztömböt is le lehetett volna radírozni a Föld felszínéről. Legalábbis ezt állították az eladók. A potenciális vevő az ISIS nevében tárgyalt. Amikor azonban a leleplezett tranzakció után megvizsgálták az anyagot, kiderült, hogy a cézium kevéssé radioaktív változatáról volt szó, ami igazából alkalmatlan piszkos bomba gyártására.

A moldovai hatróságok azért osztották meg most információikat az amerikai hírügynökséggel, hogy felhívják a figyelmet arra: milyen veszélyessé vált a nukleáris feketepiac. Szerintük az orosz-amerikai viszony lehűlése után egyre nehezebb feltárni azokat a csempész-útvonalakat, amelyeken az orosz radioaktív anyagok mozognak. Azt pedig eleve lehetetlen megmondani, hogy a hatalmas készletekből mennyi szivároghatott át a feketepiacra.

Constantin Malic moldovai rendőrtiszt mind a négy ismert eset felgöngyölítésében részt vett. Szerinte egyre több ilyen várható – amíg az érintettek azt gondolják, hogy hatalmas pénzeket csinálhatnak így anélkül, hogy elkapnák őket, nem fognak leállni. Márpedig nemigen kapják el őket, legalábbis a csúcson lévőket. Az alattuk állók pedig elkerülik a hosszú börtönt, többen már valószínűleg vissza is tértek közülük a feketepiacra.

Az AP szerint a telefonlehallgatási jegyzőkönyvek, a videóra vett őrizetbe vételek, a bombakészítésre alkalmas anyagok fotói, a dokumentumok és az interjúk, amikhez hozzáférhettek a hírügynökség munkarsai, mind-mind azt bizonyítják, hogy mennyire sebezhető a csempészet elleni stratégia. A legelső, 2010-es esettől a legutolsóig, a februáriig ugyanazt a mintát követték a hatóságok: kezdeti szakaszban csaptak le a résztvevőkre, és így lehetőségük volt az irányítóknak a menekülésre. Vagyis a nukleáris feketepiacról érkező fenyegetés egyáltalán nincs kontroll alatt.

Titkos találkozók éjszakai klubokban, piszkos bombák tervrajzai, magát potenciális vásárlónak álcázó és az ál-tranzakció előtt az idegeit néhány kupica vodkával acélozó ügynök – a hatóságok eszköztárában minden megvan, ami egy jó bűnügyi regényben. Az informátorok és a csempészbandába beszivárgott rendőrtisztek az FBI-tól kapnak Mercedest, sugárzásmérőt és ruhára szerelhető mikrofonokat a munkájukhoz.

Az amerikai szövetségi ügynökség és a moldovai hatóságok kis nyomozócsapata már jó ideje dolgozik együtt az ügyeken. A már idézett Malic tiszt is öt éve vesz részt a programban, és azóta az AP szerint messzire jutott: kezdetben nem igazán érdekelte a gyakorlatilag az orra előtt folyó veszedelmes biznisz, viszont azóta mind a négy sikeres akciónak a részese volt.

A legdurvább a 2011-es eset volt. Akkor a nyomozás egy titokzatos orosz ellen folyt, akit csak “Ezredes”-ként ismernek, és akiről a moldovaiak úgy hiszik, hogy a KGB utódszervezetének, az FSZB-nek a tisztje. A hatóságok lehallgatták, ahogy az Ezredes egyik közvetítője nyélbeütött egy üzletet, 235-ös uránt és egy piszkos bomba tervrajzát kínálta egy szudáninak. A tervrajzot meg is találták, amikor rajtaütöttek a közvetítő lakásán.

A lehallgatott telfonbeszélgetésekben egyébként arra is volt példa, hogy a potenciális vevő nem rejtette véka alá, hogy az Egyesült Államokat is célpontnak tekinti. Sőt. Az egyik közvetítő, akivel egy magát arabnak kiadó ügynök tárgyalt, azt mondta: igazából iszlám vevőt szeretne, mert tudja, hogy azok amerikaiakat fognak bombázni – meséli Malic.

Ebben az esetben is korai szakaszában hiúsították meg a bizniszt, a nyomozók a minta és a készpénz cseréje után középszintű “játékosokat” vettek őrizetbe. Az Ezrdesnek nyoma sincs.

“Az Iszlám Állam korában különösen ijesztő, hogy nukleáris bombák anyagaival foglalkozó valós csempészek tudnak kapcsolatba lépni valós vevőkkel” – mondja a Harvard Egyetem professzora, Matthew Bunn, aki titkos jelentést készített annak idején a Clinton-adminisztrációnak Oroszország nukleáris arzenáljának biztonságáról.

Fotó: az uránium-közvetítő őrizetbe vétele, AP

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez