Katonai táborral büntetik a rossz diákokat Thaiföldön

Letörik az egójukat, megalázzák őket: így fegyelmezik a hadsereg által uralt Thaiföldön a rossz főiskolai hallgatókat.

Létezik egy katona létesítmény Bangkok területén kívül, ahol a kiképzőtiszt hangosan üvölt egy csoport filmművészetis diákkal, akik így tanulják meg, hogy a kreativitásnak megvannak a határai Thaiföldön.

„Azért vannak itt, hogy fegyelmet tanuljanak! Értik?” – kiált a tiszt.

Igen, uram!”- kiáltja egy hangon a csoport, mely 53 feltörekvő művészből áll – bozontos hajú fiúkból és cicanadrágos, tetovált lányokból.

„A fegyelem egyet jelent: a szabályok és a törvények betartását”– folytatja üvöltve a kiképzőtiszt. „Ha rosszul viselkednek, meg kell büntessem önöket!”

A katonaság uralta Thaiföldön ilyen módon nevelik a rosszul viselkedő egyetemistákat fegyelemre. Az említett csoport bűne az volt, hogy megosztott egy videót az interneten, melyben két gólya az iskolában párban táncol, a többiek pedig körülöttük éljeneznek. A közösségi média túl erotikusnak ítélte meg a táncot. A büntetés: három nap a kínzó katonai táborban, ahol a cél a „hozzáállás kiigazítása” – írja a South China Morning Post.

thailand_punishing_hazing_sl108_53091419

Thaiföldön több mint egy évvel ezelőtt vette át a hatalmat a katonai junta. A hozzáállás helyreigazítása elnevezésű technika azért jött létre, hogy elhallgattassák a hatalom kritikusait. A junta törvény elé idézett már politikusokat is, illetve másokat, akik felemelték a hangjukat azon katonai bázisok ellen, ahol állítólag több napig tartanak fogva „bűnösöket”, kihallgatják őket, rábírják a vallomásra, majd aláíratnak velük egy szerződést, hogy tettüket nem ismétlik meg. Ezt a gyakorlatot emberi jogi csoportok már széles körben bírálták.

thailand_punishing_hazing_sl114_53091539

Most tehát úgy tűnik, hogy a katonai szabályzatot polgárokon is alkalmazzák, például diákok  fegyelmezésére. Az egyik egyetem hallgatói három napot voltak kénytelenek eltölteni egy ilyen táborban, ahol megrovás, nyilvános megaláztatás és fárasztó fizikai erőpróbák vártak rájuk. Miután 2 órát utaztak a fővárostól észak-keletre, egy 33 négyzetkilométeres, hegyekkel körülvett létesítménybe kerültek, ahol a mobiltelefonjaikat elkobozták, hogy ne tudjanak senkivel kommunikálni és ne készíthessenek videókat.

thailand_punishing_hazing_sl116_53091637

„Az ötlet az, hogy megtörjük őket. Letörjük az egójukat, megalázzuk, majd újra felépítjük őket” –  mondta Kongsak Klaeiklang törzsőrmester, aki kis csoportokban bünteti a diákokat, akiknek a dzsungelben kell fárasztó feladatokat végrehajtaniuk, mint például átvágni a folyón, kötélen lengeni,  stb.

A büntetőtábor esete mindazonáltal kevés nyilvános felháborodást keltett egy olyan országban, ahol az oktatási rendszer mindig is militarista volt. Az állami iskolákban kötelező az egyenruha, szabályozzák a hajviseletet, és néhány tanár bambuszrúddal fegyelmezi a diákokat. A problémás középiskolásokat, az erőszakos csoportokat régen is ilyen katonai táborba küldték.

thailand_punishing_hazing_sl101_53091329

Az ilyen jellegű büntetés azonban az egyetemisták körében újkeletű dolog, és a kommentátorok szerint azt a dermesztő üzenetet küldi az embereknek, hogy a társadalmi problémákat még a felsőoktatásban is így kezelik.

„Ha egy egyetem vezetője úgy véli, hogy a militarizmus a megoldás, az megmagyarázza, hogy miért áll továbbra is olyan erős lábon a hadsereg” – írta egy kritikus a Bangkok Post oldalán. Mások szerint  „azokat, akik ellenállnak, meg fogják büntetni. Az ország abba az irányba halad, hogy katonai állam legyen.”

Többszáz politikus, újságíró, tanár azonban azt vallja Thaiföldön, hogy az ilyen “hozzáállás-kiigazítás” a béke és a rend záloga.

(Fotó:AP)

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez