Kirúgták szex miatt – most perel

Egy gimnazistát eltanácsoltak szex miatt az iskolából. Most 6 millió jenért perli a sulit.

Tavaly decemberben az egyik diákot a Seiwa Gakuen magángimnáziumban behívták az igazgatói irodába. Azt mondták neki, hogy ki akarják rúgni, mert megtudták, hogy „szexuális tevékenységet folytatott azzal a lánnyal, akivel randizott”. Azonban megkapta azt a lehetőséget, hogy önként hagyja el az iskolát.

A japán iskolarendszer különösen nehéz, hiszen már az általános iskolában el kell dönteni, hogy ki melyik egyetemet szeretné később megcélozni. E szerint folynak tovább a tanulmányok, főleg ha az ember magániskolába jár, ahol a felkészülés és a szabályok egyediek lehetnek. Tekintettel arra, hogy a tanulónak ez volt az utolsó hete gimnazistaként az egyetem előtt, a dolognak pusztító hatása lett. Egy japán fiatalnak nem bekerülni az egyetemre az éveken át tartó kitartó és nehéz felkészülés után óriási társadalmi megszégyenülést jelent és a teljes karrier megsemmisülését.

clase_japo

Mindazonáltal nehéz volt a döntés, hogy a kirúgást vagy az önként távozást válassza. Végül maga ment el, amivel elvesztette a lehetőséget, hogy választott egyetemére felvételizzen, amire általános óta készült. A Seiwa Gakuen nem csak erről az esetről ismert, de erős labdarúgó-csapatáról is, aminek a fiatal fiú tagja volt. Mindez néhány nappal azelőtt történt, hogy részt vettek volna a nemzeti bajnokságon.

Miután elvesztette korábbi életét és tervezett jövőjét, pert indított az volt iskola ellen. Most 6 millió jen (közel 12,5 millió forint) kártérítést követel, mondván: az iskola túllépte a hatáskörét, és jogtalanul járt el.

A japán oktatási törvény 11. cikkelyének értelmében nincsenek általános szabályok arra, hogyan fegyelmezzék a diákokat, kivéve azt, hogy a testi fenyítés tilos. Alapvetően a magániskolák saját belátásuk szerint dönthetnek arról, hogyan járnak el, ha úgy érzik: valami vagy valaki akadályozza az oktatást. Az iskola igazgatója szerint minden diák írásos értesítést kapott arról, hogy az iskola a zéró toleranciát követi a szexuális aktivitás kérdésben, és a randizást azonnali kirúgással bünteti.

A vélemények az interneten megoszlanak:

„Szerintem amit tett, megbocsájtható.

„Ez túlzottan nagy büntetés volt ezért.”

„Jézusom, az osztályom felét már kirúghatták volna.”

„Lehet, ez az oka annak, hogy egyre kevesebb gyerek születik Japánban.”

A legtöbb helyen azért ismeretlen az, hogy valakinek teljesen tönkretegyék jövőbeli terveit azért, mert szeretkezik a párjával. Sokak szerint ez egy önkényes szabály. A kérdés most az: vajon egy karrier teljes eltörlése után elég-e az a 6 millió jen kártérítés?

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez