Hatalmas fegyverraktárat semmisítettek meg az oroszok – de nem az Iszlám Államét

Az orosz légicsapásokban a levegőbe repült Szíriában az amerikaiak által kiképzett egyik lázadócsoport fő fegyverraktára – közölte a felkelőcsoport parancsnoka.

A Liwa Suqour al-Jabal-t már a múlt héten is érte orosz találat – ennek a szíriai lázadócsoportnak a tagjai Szaúd-Arábiában és Katarban vettek részt a CIA által szervezett katonai tréningen. A parancsnokuk, Hassan Haj Ali most azt mondta a Reuters hírügynökségnek, hogy tegnap Aleppó tartomány nyugati részén a fegyverraktáraikat vették célkeresztbe és semmisítették meg teljesen az orosz gépek.

A lázadóegység Szíriának azokon a nyugati és északi területein aktív, ahol az orosz pilóták is. És ahol a Liwa Suqour al-Jabal szerint csak korlátozottan van jelen az ISIS, az orosz légicsapások állítólagos fő célpontja. A Liwa Suqour al-Jabal egyike azoknak az Amerika által mérsékeltnek tartott lázadócsoportoknak, amelyeknek tagjai fedett CIA-program keretében kaptak kiképzést. Ez nem azonos azzal a nyílt programmal, amelyet a Pentagon szervezett szíriai felkelőknek. És amelyet fiaskó ért a közelmúltban, amikor a kiképzettek egyik egysége a hírek szerint átadta felszerelése egy részét az al-Kaidához tartozó al-Nuszra Frontnak, állítólag szabad elvonulásért cserébe.

A Liwa Suqour al-Jabal-t az amerikaiak és az Aszad szíriai elnökkel szemben álló államok távirányítható tankelhárító rakétákkal is felszerelték. A csoport nemcsak a kormányerők ellen aktív, hanem az Iszlám Államot is próbálja feltartóztatni Aleppótól északra, a török határ közelében – írja a Reuters. Parancsnoka azt mondja, hogy az ISIS is támadta tegnap őket, autóbombát robbantott fel az egyik támaszpontjuknál.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez