24 celebet vittek be Thaiföldön alkohol miatt

Thaiföldön a rendőrség kihallgatásra idézett be 24 hírességet, mert a közösségi oldalakon olyan képek jelentek meg róluk, melyeken feltételezhetően alkoholos italt fogyasztanak, illetve reklámoznak.

Pongsapapat Pongcharoen helyettes rendőrfőnök elmondta, hogy a fogyasztóvédelmi hivatalhoz panasz érkezett, miszerint 24 hírességről olyan kép jelent meg az interneten, amelyen alkoholt isznak, vagy „bemutatják” a piát – számolt be a thai média.

„Ezek a celebek valószínűleg megsértették a 2008-as alkoholtilalmi törvény 26-os paragrafusát, ami akár 1 év börtönbüntetéssel, 1 millió baht pénzbüntetéssel, vagy mindkettővel járhat” – mondta a helyettes rendőrfőnök. „A közszereplőknek is szembe kell nézniük az igazságszolgáltatással, és azonos büntetést kapnak a többiekkel” – tette hozzá. A rendőrség arra kérte a közösségi oldalakat, hogy adjanak több információt az ilyen esetekről.

A thai törvények tiltják az alkoholtartalmú italok reklámozását is, így tilos a termékek képének, vagy logójának megjelenítése. Korábban egy alkohol-ellenző reklámot is bemutattunk, ami Thaiföldön kívül is népszerű lett.

A közegészségügyi miniszter elmondta, hogy a minisztérium számos bizonyítékot szerzett, és jelenleg folynak a vizsgálatok a hírességekkel és egyes alkoholmárkákkal kapcsolatosan.

„A celebeknek valószínűleg szembe kell nézniük a büntetéssel, annak ellenére, hogy azt írták instagram oldalukon, hogy nem hajlandók büntetést fizetni” – mondta a miniszter.

A közzétett fotókon egyértelműen látszik a Chang sör és annak logója, egy ivásra ösztönző szöveggel együtt.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez