Orosz rakéta lőtte le a maláj gépet

A Volkskrant című holland lap azt írta: egy orosz gyártmányú, Buk típusú föld-levegő rakéta találta el a tavaly júliusban lelőtt utasszállító gépet a nemzetközi szakértők megállapítása szerint. Eközben egy orosz vizsgálat szerint nem szakadár területről, hanem az ukrán hatalom irányítása alatt lévő Zaroscsenszkéről lőtték ki a rakétát.

Nem a kelet-ukrajnai szakadárok uralta Sznyizsne településről, hanem az ukrán hatalom irányítása alatt lévő Zaroscsenszkéről lőtték ki a malajziai utasszállító repülőgép tavalyi katasztrófáját okozó Buk légvédelmi rakétát – jelentette ki a fegyvergyártó Almaz-Antej sajtótájékoztatóján kedden Moszkvában az orosz konszern főmérnökének tanácsadója.

Mihail Malisevszkij az állami cég által végzett saját vizsgálat alapján állítását azzal magyarázta, hogy a rakéta robbanása után a repeszdarabok nem érhették volna a repülőgép bal szárnyát és hajtóművét, ha a rakétát Sznyizsnéről lőtték volna ki.

A 2014. július 17-én Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó Boeing 777-es repülőgép katasztrófájának körülményeiről készült nemzetközi vizsgálat eredményeit kedden kora délután teszik közzé Hollandiában. A Volkskrant című holland lap a jelentés véglegesítéséhez hozzájáruló forrásokra hivatkozva azt írta: egy Buk típusú föld-levegő rakéta találta el az utasszállító gépet a nemzetközi szakértők megállapítása szerint. A Buk típusú rakéta orosz gyártmányú.

Ukrajna és az Egyesült Államok azt állítja, hogy a szakadárok lőtték le a gépet egy föld-levegő Buk rakétával, amelyet Oroszországtól kaptak. Moszkva határozottan visszautasítja ezeket a vádakat, és az ukrán erők számlájára írja a történteket. A Volkskrant által idézett források szerint a jelentés több olyan térképet is tartalmaz, amely a rakéta kilövésének lehetséges helyszíneit mutatja, és ezek mindegyike a szakadárok ellenőrizte területen található.

A szakértői jelentés felsorolja a maláj utasszállító lezuhanásának okait, de nem szól arról, hogy “ki húzta meg a ravaszt”. Mindazonáltal két forrás szerint is minden jel arra mutat, hogy Oroszország áll a történtek mögött. Az egyik a holland lapnak nyilatkozva azt mondta, hogy gyaníthatóan orosz katonák segítettek a gép lelövésében. “A Bukot mindenféleképpen Oroszországban fejlesztik és gyártják, és abból lehet kiindulni, hogy a szakadárok maguk nem tudnak használni egy ilyen eszközt” – mutatott rá a forrás.

Korábban már egy előzetes jelentés is arról számolt be, hogy a maláj repülőgépet egy Buk rakéta találta el. A gyártó ugyanakkor azt mondta, hogy 1999 óta nem készítenek ilyen típusú rakétákat, az ukrán biztonsági erők fegyverállományában azonban még találni belőlük.

A malajziai légitársaság Amszterdamból Kuala Lumpurba tartó MH17-es járata az oroszbarát szakadárok ellenőrzése alatt álló kelet-ukrajnai területen zuhant le 298 emberrel a fedélzetén. Az utasok kétharmada holland volt, ezért Hollandiát bízták meg a katasztrófa okainak felderítésére indult nyomozás koordinálásával.

Fotó: Wikipedia

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez