Kemény tiltakozás Indiában a marhahúsos lincselés miatt

Szerencsétlen” és “szomorú” esetnek nevezte szerdán Narendra Modi indiai kormányfő, hogy szeptember végén egy nyugat-indiai faluban meglincseltek egy muzulmán férfit, amiért állítólag marhahúst evett.

“A (hindu nacionalista) BJP (a kormányzó Bháratija Dzsanata Párt) soha nem fogadta el az ilyen incidenseket” – jelentette ki egy bengáli nyelvű lapnak nyilatkozva Modi, aki sokak bírálatát kiváltva mostanáig nem szólalt meg a történtekkel kapcsolatban. A kormányfő eddigi hallgatása és az országban tapasztalható növekvő intolerancia elleni tiltakozásul a héten több mint 40 indiai író és költő adta vissza az állam legrangosabb irodalmi kitüntetését. Salman Rushdie világhírű brit-indiai író egy televíziós interjúban támogatásáról biztosította a díjukról lemondó művészeket, és azzal vádolta meg Modit, hogy teret enged az erőszaknak azáltal, hogy nem ítéli el a muszlim férfi halálra verését.

Az ellenzék szerint a kormányfő semmit nem tesz a keményvonalas hindu nacionalisták megfékezéséért. A Modi által vezetett BJP néhány minisztere a két héttel ezelőtti lincselést követően nyilatkozataival szinte védelmébe vette a muzulmán férfit agyonverő hindu csoportot.

Az 50 éves Mohammad Aklakot az Újdelhi közelében fekvő Dadriban azért rángatta ki saját házából és kezdte ütni-verni a feldühödött, mintegy száz hinduból álló tömeg, mert eltűnt egy borjú, és a faluban azt híresztelték, hogy a muzulmán férfi és családja ette meg. A hindu vallásban a tehén szent állat. A helyszínre érkező rendőröknek sikerült kiszabadítaniuk a félholtra vert férfit, kórházba is szállították, de az orvosok már nem tudtak rajta segíteni. Aklak 22 éves fiát is bántalmazták, ő is súlyos sebesüléseket szenvedett.

A javarészt hinduk lakta Indiában nagyszámú vallási kisebbség is él. A lakosság 13 százaléka muzulmán, de élnek az országban keresztények és buddhisták is. A szövetségi államok többségében tilos a hinduizmusban szent állatoknak tartott tehenek leölése.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez