Mi van, ha valaki tök részegen fetreng Szaúd-Arábiában az utcán egy szál burkában?

A kérdés azért merült fel, mert a sivatagi királyság közösségi oldalain körbejárt egy felvétel, amin egy dülöngélő, majd a járdaszegélyben megbotló hölgy ltáható Rijád utcáin. Ha elkapják, akár ki is végezhetik, de nem valószínű, hogy elkapnák, hiszen a fekete ruiha alatt bárki rejtőzhetett.

Alkoholhoz jutni a világ legszigorúbb iszlám államában elméletben gyakorlatilag lehetetlen. A gyakorlatban – állítólag – egyáltalán nem nehéz. Csak pénz kell hozzá. Az illegálisan behozott amerikai whiskeynek alaposan megkérik az árát a feketepiacon – egy üveg, akár 80 ezer (!) forintba is kerülhet. Igaz helyi házipáleszt már ennek töredékéért – néhány ezer forintért – lehet kapni. Ezt általában krumpliból (vagy helyi gyümölcsből) főzik, és mivel pálinkafőzőt természetesen nem lehet kapni, légkondícionálókból szerelnek össze mindenféle gyanús lepárlót. Bort is lehet kapni – azt szőlőléből csinálják, úgy hogy telinyomják élesztővel. Ettől finom éppen nem lesz, de lesz alkoholtartalma.

A fiatalok közt persze a pai mellett a partidrogok is hódítanak – kimennek a “sivatagi házba”, ahol az erkölcsrendészet nem láthatja meg őket, és – a királyságban élt expatok elbeszélései szerint – hatalmas orgiákat csapnak. Mostanság azok a drogok a legnépszerűbbek, amelyeket az Iszlám Állam harcosai is szednek, hogy jobban menjen a csata. Az igazi nagy partikat állítólag a hercegek rendezik. Egy ilyenről – a brit bulvársajtó mellett – a Wikileaks is beszámolt öt évvel ezelőtt. A kiszivárgott források szerint az orgián (na jó házibulin) 150 fiatal vett részt, folyt a pia, és voltak az urakat szórakoztató ledér hölgyek is. És minthogy a királyi házból való volt a házigazda, az erkölcsrendészettől sem kellett tartani.

 

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez