Európai rendőrök segítik a drogellenes harcot Bolíviában

Az Európai Unió technológiai és pénzügyi segítség mellett rendőrségi tanácsadókat is küld Bolíviába, hogy ott a helyi rendfenntartókat segítsék a drogellenes harcban. A bolíviai kormány híradása szerint az európai rendőrség szakértői 2016-ban kezdik majd meg a munkát a dél-amerikai országban.

A Kábítószer-ellenes Különleges Erők (FELCN) kitűnő kapcsolatokat ápolnak más országok egyenruhásaival, és szükségünk van a kölcsönös együttműködésen alapuló nemzetközi programokra – mondta Weimar Ledezma, a La Paz-i drogellenes alakulatok parancsnoka.

A bolíviai uniós delegáció vezetője, Timothy Torlot megerősítette, hogy Európa a Latin-Amerikában készült drog fő felvevőpiaca, és arra a közismert tényre is rávilágított, hogy az Újvilágból érkező kábítószer Spanyolországon, Belgiumon, Hollandián, Franciaországon és Olaszországon keresztül kerül Európa más államaiba.

A FELC vezetője, Ledezma tábornok hangsúlyozta, hogy az információs forradalom korában a nemzetközi rendfenntartó szervek számára különösen fontos a gördülékeny párbeszéd és a technikai vívmányok nyújtotta előnyök kiaknázása.

Mint ismeretes, nemrégiben készült el a szintén európai pénzekből a FELCN új ichilói bázisa, amelyet Chaparé térség úgynevezett vörös zónájában telepítettek, ahol az illegális célokra szánt bolíviai koka jó részét termesztik.

A bolíviai drogellenes harc 2008-ban vett új irány, amikor Evo Morales kormánya kiutasította az országban gyakorlatilag korlátozások nélkül operáló észak-amerikai drogügynökséget, a DEA-t. Válaszul az USA gyakorlatilag az utolsó centig megvonta Bolíviától a kábítószer-ellenes harcra szánt, évi cirka 90 millió dolláros támogatását, majd pedig “narkóállamnak” titulálva az országot, folytonos diplomáciai támadásai célpontjául az új baloldali kabinetet választva.

A jóslatokkal ellentétben azonban úgy tűnik, hogy az államosított bolíviai drogpolitika nemzetközi szinten is elismert eredményeket produkál, hiszen az USA támogatása nélkül a Peru, Kolumbia és Bolívia alkotta koka-trojkában ma az utóbbi exportálja a legkevesebb kokaint.

A közös európai-bolíviai drogprogram mutatja, hogy a diplomáciai szakítás után immár az EU is tárgyalóképes, és főként hatékony partnerként tekint a bolíviai félre.

(Visited 1 times, 1 visits today)

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez