Magyar lovasokat dicsér Marokkóban a király testvére

Öt éve működik Marokkóban a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ (HTTC), amely az évek során komoly erőfeszítéseket tett a két ország közötti kapcsolatok megszilárdítására. A HTTC ez idő alatt komoly sikereket ért el, magyar cégek és befektetők számára nyújt rendkívül fontos segítséget a marokkói piacon. Legutóbb pedig komoly szerepet vállalt abban is, hogy 2009 után ismét magyar lovasok vehettek részt a világ egyik leghíresebb nemzetközi lovasbemutatóján, a marokkói El-Jadidában megrendezett „Salon du Chevel”-en.

Több szervezet, köztük a Marokkói-Magyar Üzleti Tanács, a Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ, illetve a Magyar Afrika Társaság (AHU) érdeme, hogy a magyar lovasok bekerültek a Salon du Chevel lovasbemutatójának programjába.

Balogh Sándor, az AHU elnöke az InfoRádió Világszám című műsorában elmondta: sokat kellett dolgozni azért, hogy Marokkó magyarországi nagykövete a Salon du Chevel programjába ajánlja a magyar lovasokat. Ezután pedig legalább egy év szervezés kellett ahhoz, hogy a magyar lovasok ki is jussanak Marokkóba, és bemutassák egyedülálló tudásukat a nagyközönségnek. Az AHU elnöke megjegyezte, hogy a magyarok hatalmas sikert arattak, még a király testvére is külön megdicsérte  a Hajdúszoboszlóról és Kecskemétről érkezett csikósokat. Jövőre pedig, ha minden igaz, akkor díszvendégként fogják visszavárni a magyar lovasokat erre a csodálatos nemzetközi versenyre, melyen az idén 35 ország vett részt – tette hozzá Balogh Sándor.

Képernyőfotó 2015-10-24 - 12.51.25

A Marokkóban működő Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ a gazdasági kapcsolatok mellett a magyar kultúra terjesztésével, bemutatásával is foglalkozik az észak-afrikai országban. Működése során számos kulturális eseményt szervezett az országban, és magyar művészeknek adott lehetőséget arra, hogy Marokkóban alkothassanak. Jövőre egy kiállítást is szeretnének rendezni a magyar művészek Marokkóban készült festményeiből. Emellett célul tűzte ki a HTCC azt is, hogy a magyar lovasok állandó szereplői legyenek a Salon du Chevel-nek.

A Globoport nemrég hosszabb interjút is készítette a marokkói Magyar Kereskedelmi és Kulturális Központ vezetőjével, Dr. Steier Józseffel, aki részletesen beszámolt a HTCC működéséről, szerepéről, és a marokkó üzleti lehetőségekről. Az interjú itt olvasható el.

Szóljon hozzá ehhez a cikkhez